R. Várkonyi Ágnes: "Európa közös ügye" Rodostó nézőpontjából

Előszó:

Közel három évszázad telt el azóta, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelmet kíséretével együtt ünnepélyesen fogadták a Márvány-tenger parti városban. 1720. április 24-én délelőtt 11 órakor kötött ki velük az Isztambul jenikőji kikötőjét ágyúlövések tisztelgésével elhagyott szultáni díszgálya és a többi hajó. „Rodostó" ekkor született A névadás pillanatát Mikes Kelemen, a fejedelem udvari tisztségviselője örökítette meg. A Márvány-tenger ősi kereskedővárosát török, görög, zsidó és örmény lakosai egykori görög és római neve után Rodosztosznak hívták. Gróf Bercsényi Miklós, a szabadságharc egykori főgenerálisa híres szellemes modorában anagrammát csinált, vagyis játékosan átrendezte a betűket, talán hogy felvidítsa a rossz széljárás miatt három napig tartó tengeri úton elcsigázott bujdosókat: „ostorod - Rodostó."
„A bujdosásban is bujdosnunk kell" - fogalmazta meg Mikes rodostói letelepedésükkel létállapotukban bekövetkezett változást. A „bujdosás" a történetileg kialakult élethelyzet sajátos magyar kifejezése. „A szót a világ semmilyen nyelvére nem lehet tökéletesen lefordítani" - állapította meg Rákóczi rodostói életének egyik jelentős szakértője, Zolnai Béla. Újabban „emigráns" kifejezéssel helyettesítik, bár hangulata és jelentése is kicsit más. Az „emigráns" kivándorló értelemben az 1720-as évek után tűnt fel a magyar nyelvben és politikai menekült kifejezéseként csak a francia forradalom után terjedt el. Megkettőzve a bujdosás Mikes szójátékában azt jelentette, hogy a száműzöttek II. Rákóczi Ferenc fejedelem és társai életében Rodostó minőségileg más helyzetet teremtett. A bujdosó létállapot véglegességét, de rendezett életet és biztonságot. Szétszóródottság helyett együttlétet. Az addigi bujdosó élethez képest másfajta emigráns állapotot.
Rákóczinak Franciaországba 1717 tavaszán hozta meg III. Ahmed szultán meghívó levelét követe, Pápai János és a kapucsi pasa. Egy éve, hogy kiújult az oszmán hatalom háborúja a Habsburg Birodalommal és Velencével. A szultán Rákóczit, mint Erdély fejedelmét meghívta jöjjön Törökországba, segíti haddal és pénzzel, és kéri „legyen állandó jelleggel barátunk barátja, ellenségünk ellensége..." Az ahdnámét, azaz a szerződést az új nagyvezér Halil pasa küldte el: „isteni segítséggel és támogatással magas birodalmunk megszabadítja Erdélyt és Magyarországot a Habsburg hatalomtól, titeket, valamint az erdélyi és a magyar népet is be fogjuk venni a békekötésbe..." Magyarországot Rákóczi hat éve hagyta el, néhány hónapig Lengyelországban, majd álnéven XIV. Lajos udvarában élt. A király halála után (1714) elhagyta Versaillest és a Párizs környéki Grosboisban, a kamalduli szerzetesek, a néma barátok kolostorába vonult vissza. Nehezen döntött, kikérte a kormányzó Orleans-i herceg véleményét, a kamalduli rendfőnök, a Sorbonne és barátai tanácsát. Levelet írt XI. Kelemen pápának: vádolni fogják, hogy a törökök szövetségét fogadta el, pedig ezzel a lépésével hazája és a kereszténység ügyét fogja szolgálni. Tudta, hogy a moldáviai Hotinban Bercsényi több generálissal és ezredessel együtt hadat gyűjt, hogy betörjön Magyarországba. Giulio Alberoni bíboros, Spanyolország minisztere és Cellamare herceg a párizsi spanyol követ egy spanyol-francia-török szövetség, kilátásával biztatták.