Mindkét műfaj az egyéni élet befolyásolásának, a szómágiának eszköze. Mült és jelen, a tiltott és laikus gyakorlat keveredik bennük az elismerttel és hivatásossal. Az időszámításunk előtti korok archaikus, mágikus képzeteiből és praktikáiból éppúgy táplálkoznak, mint a kereszténység templomi szertartásaiból: az egyházi áldásból és z ördögűző átokból. Rávilágítanak a magyar néphit és népi vallásosság rendkívül Összetett voltára, bonyolult, történeti, földrajzi, eszmei és műfaji kapcsolatrendszerére. A világ minden kultúrájában használt gyógyító, rontást elhárító és védekező ráolvasások hatásosságához a megváltoztathatatlan, kötött költői formájú szövegek éppúgy hozzátartoztak, mint az azokat kísérő hagyományos gesztusok. A szómágia egykor az élet minden területére kiterjedt, minden társadalmi réteg élt vele. A XIX- XX. században összegyűjtött paraszti ráolvasások azonban többnyire csak a gyógyi- tást, a rontás elhárítását szolgálják. Az agrármágiára utaló szövegek a különbözö ünnepi szokások (lucázás, regölés, sárdózás, pünkösdi királynéjárás stb.) jókívánsá- gaivá, köszöntő formuláivá vagy gyermekmondókává váltak. Az imáknak és ráolva- sásoknak közös a funkciója, de míg a ráolvasók egyenesen felszólítják, utasítják a bajt vagy annak okozóját, az imák égi közbenjárók segítségét kérik. A hosszabb, ún. epikus ráolvasások egy gyógyulástörténet elmondásával kívánnak hasonló gyógyulást elérni. Az apokrif népi imádságokban az ősi, mágikus szövegfunkció elhalványodott ugyan,,,de megőrzött annyit az egykori természetfeletti képzetekből, hogy új, miszti- kus tartalmak hordozójává is válhassék, és imaszerü formulákban éljen tovább a liturgia... passió részleteivel ötvöződve, melyekben különös hangsúlyt nyert a vér szenvedés - krisztusi vér eleve mágikus értékű eleme." (Erdélyi Zsuzsánna, 1976.) Az imák központi témái: Krisztus szenvedése és Mária, a fájdalmas anya siralma. A bajelhárító imádságok Krisztus és a szentek segítségét kérve, az ő nevükben lépnek
fel a Rontás helyét elfoglaló Sátán ellen". Az imák költői megformáltsága különböző, stilusa rendkivül változatos. Szimboli- kus, szürrealista képeket és naturalista részleteket egyaránt találunk bennük. Szerke- zetük általában hármas tagolódást mutat: lirai, látomásos, személyes vonatkozású képpel kezdődnek, a szenvedéstörténet epikus-dramatikus felidézésével folytatódnak, s egy objektiv hangú, feloldozást, lelki üdvösséget biztosító kijelentéssel zárulnak. Az apokrif népi imádságok összegyűjtése, és a nemtöl, kortól, felekezettől független, népi imagyakorlat feltárása a legutóbbi három évtized legjelentősebb folklorisztikai eredménye.