• Bass Vocals – Johannes Schmidt
• Choir – Choir Paris-Sorbonne
• Chorus Master – Denis Rouger
• Composed By – Franz Liszt
• Conductor – Jacques Grimbert
• Cover – Hermann Eller
• Edited By – Denis Rouger, Manuel Mohino
• Engineer – Denis Rouger, Manuel Mohino
• Executive-Producer – Jean-Marie Houdayer
• Layout – Selke Verlag Salzburg, Graphics Division
• Mastered By – Hugues Deschaux
• Mezzo-soprano Vocals – Liliana Bizineche-Eisinger
• Orchestra – Orchestra Paris-Sorbonne
• Photography By – Luciano Morini, Philippe Martin-Mayeur
• Soprano Vocals – Anne-Marguerite Werster
• Tenor Vocals – Guy Fletcher (6)
• Text By – Stefan Lipka

Az Esztergomi mise (Missa Solennis zur Einweihung der Basilika in Gran) Liszt Ferenc egyházzenei alkotása. 1855-ben komponálta és 1856. augusztus 31-én, az esztergomi bazilika felszentelésekor mutatták be.  

Az Esztergomi mise megszületésében két tényező játszott fontos szerepet. Egyrészt Liszt siralmasnak tartotta az európai egyházi zene állapotát, gyakorlatát, ezért már fiatalkora óta meg akarta reformálni a vallásos zenét. Másrészt magyarságát azzal szerette volna legszívesebben kimutatni, hogy misét komponál magyar felkérésre. Ez utóbbira már 1846-ban sor kerülhetett volna, amikor egy pécsi hangversenye után az akkor pécsi püspök, Scitovszky János kérte meg a székesegyház újraszentelésére egy ünnepi mise megírására. Ez akkor nem valósult meg, de amikor Esztergomban az új székesegyház avatására készültek, Liszt maga ajánlkozott, és legjobb magyar barátjához, Augusz Antalhoz fordult segítségért. Az ő közbenjárására rendelte meg 1855 februárjában az akkor már esztergomi érsek Scitovszky az avatásra az ünnepi misét. Liszt azonnal munkához látott, és olyan gyorsan haladt a komponálással, hogy május 2-án már azt írta Wagnernek, hogy el is készült művével.

A felkérésnek azonban számos befolyásos ellenzője is volt (élükön az addig barátnak hitt Festetics Leó gróf), akik minden megtettek a megrendelés visszavonására, a bemutató megakadályozására. Liszt boldog volt a felkérés miatt, de amikor tudomást szerzett az ellenzők tevékenységéről, elkeseredett. 1855. június 3-án kelt, az érseknek írt levelében megköszönte a felkérést, de nem tudta elhallgatni mélységes csalódottságát sem, amiért a mise bemutatását egyesek meg akarják akadályozni. Az ellenzők – anélkül, hogy ismertek volna a miséből valamit is – túl hosszúnak ítélték (Beethoven Missa solemnise kétórás, Liszté egyórás lett), aztán túl világiasnak (a maradiak emiatt még Haydn és Mozart miséit is támadták), ugyanakkor dallamtalannak, értelmetlennek, előadhatatlanul nehéznek gondolták. Az egész ügy mögött egyrészt a – nem csak magyar, de európai körökben is létező – Wagner–Liszt-ellenességről, a „jövő zenéje” elleni támadásokról, másrészt egyesek által a Liszt zeneszerző kvalitásait el nem ismerésről van szó. Az ellentábor aknamunkája egy ideig sikeresnek is tűnt, és úgy látszott, hogy Seyler Károly esztergomi karnagy alkalmi művét fogják előadni. Liszt keserűen írta a hercegprímásnak 1856. július 8-án: „Az a hír, hogy az Eminenciád kegyes megbízásából, az esztergomi dóm felszentelésére írott misémet nem adják elő, számomra épp oly meglepő volt, mint amilyen szomorú. Függetlenül attól, hogy ilyen módon megfosztanak a megtisztelő feladattól, ezzel a magatartással engem, a nyilvánosság előtt, rendkívül érzékenyen érintő, művészi célkitűzéseimet és eredményeimet illető bírálat ér, úgy hiszem, érdemtelenül.”

Augusz azonban ismét közbelépett, és úgy döntöttek, mégis bemutatják Liszt miséjét. Az elkészült művel maga Liszt is elégedett volt, amit meg is írt lányának, Cosimának, 1856. november 11-én: „A minap, amikor gondosan revideáltam ezt a munkát, szándékom ellenére olyan magasra értékeltem, mint Oronte a maga szonettjét, vállalom tehát azt a véleményemet, hogy a misém nagyon katolikus és nagyon jó.” A mű kvalitásait nemcsak Liszt, de a magyar közönség is kedvezően ítélte meg, mi több, a Pesten, a Nemzeti Múzeum dísztermében, augusztus 26-án és 27-én tartott nyilvános főpróbákat követően egyöntetű volt a lelkesedés. A Hölgyfutár már augusztus 27-én így írt: „A Múzeum nagy terme igen kicsiny leend. Mindenki óhajtó hallani e nagyszerű szerzeményt, mely valóban méltó világhírű költője nevéhez. A Credo-rész legnagyobb hatású volt, […] egész új modorú egyházi zeneszerzemény. […] Operai tagjaink […] közreműködésével s a jeles zenekarral Liszt is meg volt elégedve; ki mint egy átmelegült csatavezér szenvedéllyel, nemes tűzzel intézte a végrehajtás sorát. Azon két alaptalanul koholt vádat, hogy ti. e mise nagyon világias szellemű, s hogy igen sokáig tart, e tegnapi főpróba az egész közönség előtt megsemmisíté.” A Pesti Napló az ellenzők véleményére reagált: „Most még legyen szabad azok ellenében, kik azt állították, hogy e mise nálunk kivihetetlen, megjegyeznünk, miként az eredmény őket megcáfoló. Liszt pesti ellenei a mű nagyszerűsége, styljének magasztossága előtt meg fognak törpülni, s mi ez alkalommal is örömünket fejezzük ki, hogy az oly otrombául szőtt fondorlatoknak nem sikerült Magyarország nagy ünnepélyét egyik fénypontjától, e misétől megfosztani.”

Az esztergomi székesegyház felszentelése 1856. augusztus 31-én volt, ekkor volt Liszt miséjének az ősbemutatója. A Nemzeti Színház ének- és zenekarát Liszt vezényelte, és a zenekarban a nagybőgő szólamot – Liszt iránti tiszteletből – Mosonyi Mihály játszotta. Ismertek az énekes szólisták is: Ernstné Kaiser Jozefin szoprán, Ellingerné Engst Teréz alt, Jekelfalusi Albert tenor, Kőszeghi Károly basszus. A bemutató után a német nyelvű Pester Lloyd (amely a későbbiekben a Liszt-ellenesek szócsöve lett) így írt: „A művésznek és a művészetnek végül igazságot szolgáltattak, örüljünk, s legyünk nagylelkűek az ellenféllel, annál is inkább, minthogy Liszt fényes, dicsőséges sikere amúgy is elég büntetés a számára.”

Maga Liszt nem volt teljesen elégedett a bemutatóval, a templom akusztikája ugyanis nagyon rossz volt. Annál jobban sikerült a szeptember 4-ei előadás a pesti Belvárosi templomban, ugyanazokkal az előadókkal, csak a karmester volt Engeszer Mátyás. Ez már „sokkal jobban hangzott, mint Esztergomban, az előadók jobb díszpozícióban tolmácsolták, mélyebbre hatoltak értelmezésében. Az előadás csodálatos megindulást keltett, sokan sírtak…” – írta másnap Wittgenstein hercegnének.

Az Esztergomi mise eredeti partitúrája (és alatta a zongorakivonat) 1859-ben jelent meg nyomtatásban a bécsi császári és királyi állami nyomda gondozásában, államköltségen. Érdekesség, hogy a mű kiadására szóló utasítást Alexander Bach belügyminiszter adta ki, amiért Liszt hálával és rokonszenvvel gondolt a Magyarországon egyébként gyűlölt politikusra. Az Esztergomi mise anyagán Liszt később számos változtatást hajtott végre, ezek a kiadások a lipcsei Schubert kiadónál jelentek meg 1871-ben és 1874-ben.