• Acoustic Guitar – Gerendás Péter
• Bass – Seres Attila, Szendőfi Balázs
• Drums – Raus Ferenc (tracks: 5, 7)
• Drums, Percussion – Gömör László
• Flute, Tambourine, Whistle – Dr. Kollár Attila
• Guitar – Bogdán Csaba
• Keyboards – Erdész Róbert
• Management – Tereh István
• Producer, Guitar – Erdész Tamás
• Saxophone – Muck Ferenc
• Violin, Vocals – Szirtes Edina "Mókus"
• Vocals – Krasznai Tünde, Ulmann Zsuzsa

Az 1980-ban alakult progresszív rock zenekar 2014 október 26-án új stúdiólemezzel jelentkezett, mely a harminc évvel korábbi, 1984-es Marsbéli krónikák folytatása.

Kollár Attila - fuvola, csörgő, fütty
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Bogdán Csaba - gitár
Gömör László - dob, ütőhangszerek
Seres Attila - basszusgitár
Raus Ferenc - dob

Cziglán István - gitár (archív felvételről)
Pócs Tamás - basszusgitár (archív felvételről)

Erdész Tamás - gitár
Szendőfi Balázs - basszusgitár
Gerendás Péter - gitár
Muck Ferenc - szaxofon
Ulmann Zsuzsa - ének, vokál
Szirtes Edina Mókus - ének, hegedű, vokál
Krasznai Tünde - ének

1. Marsbéli Krónikák II. - 1. tétel / Martian Chronicles II. - 1st movement
2a. Marsbéli Krónikák II. - 2. tétel / Martian Chronicles II. - 2nd movement
2b. Marsbéli Krónikák II. - 3. tétel / Martian Chronicles II. - 3rd movement
2c. Marsbéli Krónikák II. - 4. tétel / Martian Chronicles II. - 4th movement
2d. Marsbéli Krónikák II. - 5. tétel / Martian Chronicles II. - 5th movement
2e. Marsbéli Krónikák II. - 6. tétel / Martian Chronicles II. - 6th movement
3. Marsbéli Krónikák II. - 7. tétel / Martian Chronicles II. - 7th movement
4a. Hangok a múltból - 1. tétel / Voices From The Past - 1st movement
4b. Hangok a múltból - 2. tétel / Voices From The Past - 2nd movement
5. A világ nélkülünk / The World Without Us
6. Az emberbogarak büszkesége / The Pride Of Human Insects
7. Lehetetlen / Impossible
8. Alien Song

GOOD READ FROM:  http://ekultura.hu/2015/01/01/solaris-marsbeli-kronikak-ii-cd

Harminc évnek, egy bő emberöltőnek kellett eltelnie, hogy megérkezzen a Marsbéli krónikák folytatása, de megérte a várakozás. Az idő megszépítheti az emlékeket vagy más távlatokba helyezheti mindazt, ami megmaradt, ám ami friss, ami most született, azt még nem fedheti a nosztalgia patinája, következésképp önmagában lehet értékelni. A Marsbéli krónikák II. pedig szerintem a legszigorúbb kritikai próbát is kiállja. Persze miért ronthatott volna rajta a tapasztalat, a rutin, a tagok más műfajokba tett kirándulásainak sora? A meghatározó elképzelés végtére is ugyanaz maradt: tudományos fantasztikum ihlette, kissé barokkos beütésű progresszív rockzene létrehozása maradt a cél. Ami, bármennyire elcsépelt a kifejezés, önmagában az igényesség biztosítéka.

Óhatatlanul adja magát a párhuzam Mike Oldfield Tubular Bellsével és annak közel két évtizeddel későbbi újragondolásával. Mindkét esetben megőrződtek valamilyen formában az alapok, a megvalósítás viszont határozottan korszerűbb, parányit trendkövetőbb. Ez a Solaris esetében a világzenés irányultságot jelenti, és érzésem szerint az újszerű motívumok határozottan használtak a zenének, színesítették a stílust. A hangszerek és a stúdiótechnika fejlődése pedig ugyancsak sokat hozzátett a produkcióhoz, amely a vendégművészek közreműködésének köszönhetően korábban nem hallott elemeket úgyszintén tartalmaz, ugyanakkor lévén, hogy meghatározóan instrumentális, időtlen és kultúrák feletti tudott maradni.

Érdekes persze, hogy rögtön a „Marsbéli Krónikák II. szvit” indításakor a hetvenes-nyolcvanas éveket idéző hangzással találkozhatunk, mégis teljesen korszerűnek tűnik az egész. És ugyan szövegtelenül, de énekhang is megszólal a kompozícióban. Rögtön kettő is, noha nem egyszerre. A szaxofon pedig, amely némileg stílusidegennek hatott a koncerten, itt tökéletesen illeszkedik az összképbe. Az epikus ívű első tételben a szépséges fuvolatémát használó szakaszok között egymástól veszik át a szót a szólóhangszerek, majd a második tétel határozottan aláhúzza az oldfieldi párhuzamot. Ezúttal ugyanis hasonlóan ősi, szinte sámánista ráolvasást, varázsigét hallhatunk, amilyeneket például a Tubular Bells II-n alkalmazott a progresszív rock hetvenes évekbeli megújítója. A gitárok és hegedűk ezután a klasszika, a népzene és a kemény rock között ingadoznak, izgalmas feszültséggel töltve meg a teljes számot, mi több, ha eddig nem lettünk volna biztosak magunkban, még csőharangok is megszólalnak. És hogy a pszichedélia se maradjon el, a 7. tételben Pink Floydot idéző – természetesen szövegtelen – éneket hallhatunk, bódító gitárkísérettel. A szakadatlanul változó, lüktető témafeldolgozások persze leírhatatlanok maradnak. Ezt a zenét mindenképp hallgatni kell.

A hagyományos nagylemezek B oldalának megfelelő szakasz első száma, a leginkább Jean-Michel Jarre-t idéző intróval nyitó „Hangok a múltból” ténylegesen múltidézés egy el nem feledett téma korszerű feldolgozásával, beleadva mindazt a kísérleti tudást, amit maga a Solaris és a progresszív rock más kiemelkedő képviselői időközben felhalmoztak. „A világ nélkülünk” a klasszikus zenéhez talán legközelebb álló, néhol himnusszerű magasságokba emelkedő kompozíció, melyet sziporkázó átvezetés tesz még izgalmasabbá. „Az emberbogarak büszkesége” ismételten a népies elemeknek köszönheti bizsergető feszültségét, míg a „Lehetetlen” fantáziaszerű indítása után elképesztő erővel lendül bele, és az elektromos orgona, a fuvola, a finoman torzított gitár, meg a kemény ritmusalap a klasszikus fúziós zenék tökéletességével idéz számos elődöt a Deep Purple-től egészen Chick Coreáig, miközben végig Solaris marad. Egyelőre ez az albumról a személyes kedvencem, de úgy érzem, még sokáig az marad. Az „Alien Song” ezzel szemben amolyan kellemes kis zenei tréfa, hozzátoldás, mint az Abbey Road „Her Majesty”-je, épp csak jóval hosszabb annál.

Elmúltak már azok az idők, amikor sorra jelentek meg a progresszív albumok, de ha tucatjával árasztanák is el a piacot az experimentális csapatok, a Marsbéli krónikák II. akkor is az élen lenne köztük, hiszen más ennél jobbal semmiképp, legfeljebb ugyanilyen magas színvonalú lemezzel jelentkezhetne.