Marosvasarhely - Egyutt zeneljunk tovabb - Schuller Jozsef / Dancs Market Records Audio CD 2009 / Schuller József: Marosvásárhely, együtt zenéljünk tovább
DMR-141
UPC 5907610726526
„Rendhagyó ez a most megjelent album, több szempontból is: egyrészt azért, mert ebben az elpoposodott, eldancesedett, szinte kizárólag kommersz zenei világban olyan értékeket mutat be, mint a hit, a szeretet és barátság – mindezt szövegileg. Zeneileg pedig a szép dallamok, a kidolgozott hangszerelés, ízléses vokál-instrumentális megoldások által abba a húsz évvel ezelőtti világába, hangulatba röpít vissza, amikor az RTV Magyar Adásának zenei szerkesztője, Boros Zoltán a legnagyobb igényeséggel teremtette meg az erdélyi könnyűzenét. Másrészt rendhagyó ez az anyag, ugyanis egy Marosvásárhelyről elszármazott szerző-előadó próbálja visszahozni az egykori közös, önfeledt zenélések hangulatát, amikor nem a pénz motiválta a muzsikálást.” – olvasható az albumról a mediacentrum.ro honlapon.
Schuller József először az iskolában került kapcsolatba a zenével, majd játszott az Onix, a Metál, az Unicum együttesekben, dalokat írt, ismert zenészként koncertturnékon lépett fel. Miről szólnak a dalok? A hőn szeretett Marosvásárhelyről, ahonnan „Ezrével hagyták el szülővárosom...”, „Azt mondja hitem, van még jövő”, a tovatűnt gyermekkorról, szülőkről, szeretteiről és barátokról, akikkel tovább is együtt kell zenélni: „Daloljuk múltunkat, reményünk összetart. Vásárhely átölel, hívogat !”
„Rendhagyó ez a most megjelent album, több szempontból is: egyrészt azért, mert ebben az elpoposodott, eldancesedett, szinte kizárólag kommersz zenei világban olyan értékeket mutat be, mint a hit, a szeretet és barátság – mindezt szövegileg. Zeneileg pedig a szép dallamok, a kidolgozott hangszerelés, ízléses vokál-instrumentális megoldások által abba a húsz évvel ezelőtti világába, hangulatba röpít vissza, amikor az RTV Magyar Adásának zenei szerkesztője, Boros Zoltán a legnagyobb igényeséggel teremtette meg az erdélyi könnyűzenét. Másrészt rendhagyó ez az anyag, ugyanis egy Marosvásárhelyről elszármazott szerző-előadó próbálja visszahozni az egykori közös, önfeledt zenélések hangulatát, amikor nem a pénz motiválta a muzsikálást.” – olvasható az albumról a mediacentrum.ro honlapon. Schuller József először az iskolában került kapcsolatba a zenével, majd játszott az Onix, a Metál, az Unicum együttesekben, dalokat írt, ismert zenészként koncertturnékon lépett fel. Miről szólnak a dalok? A hőn szeretett Marosvásárhelyről, ahonnan „Ezrével hagyták el szülővárosom...”, „Azt mondja hitem, van még jövő”, a tovatűnt gyermekkorról, szülőkről, szeretteiről és barátokról, akikkel tovább is együtt kell zenélni: „Daloljuk múltunkat, reményünk összetart. Vásárhely átölel, hívogat !”(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/muvelodes/schuller-jozsef-marosvasarhely-egyutt-zeneljunk-tovabb)

Label: Dancs Market Records - DMR-141
Format: CD, Compilation
Released: 2009
Language: Hungarian
Country: Transylvania
Tracklist:
1. Tunderi orak 4:25
2. Fogd meg kezem 5:06
3. Marosvasarhely - Neumarkt 4:50
4. Eletem huseges csillaga 5:18
5. Jo apam emlekere 5:28
6. A gyermekkor egy pillant 5:32
7. Huseges angyal viragszal 4:08
8. Ragyogo Tunderi feny 3:26
9. Egyutt zeneljunk tovabb 5:41
10. Instrumentalls (Schuller Joco Barati Tarsasag es az Unicum) 8:20
- Guitar - Kovacs Norbert, Mircea A. Piper
- Bass guitar - Laszlo Lehel
- Guitar, drum - Schuller Jozsef
- Recitation - Schuller Helga
- Vocals - Szabo Elod, Jakab Csaba, Laszlo Lehel
- Sound engineer - Sorasan Florin