Kresznerics Ferenc: Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal I. Buda, 1831–1832. könyvének hasonmás kiadása.

A magyar nyomtatott örökség feltárása sorozat tagja.

Kresznerics Ferenc (Ivánc, 1766. febr. 24. – Ság, 1832. jan. 18.): író, nyelvész, tanár, r, k. pap, az MTA t. tagja (1831). Pozsonyban hallgatott filozófiát és teológiát (1785–90), 1790-ben Szombathelyen pappá szentelték, 1794-ben Pesten bölcsészdoktori oklevelet nyert. Több helyen volt lelkész. 1793-tól Szombathelyen a bölcseletet tanította, végül 1812-től Ságon plébános. Könyv- és régiséggyűjteményét s kéziratai egy részét gr. Teleki József megvásárolta az MTA könyvtára részére. Nagy szorgalommal gyűjtötte a közmondásokat, szólásokat és tájszavakat. Az MTA nagyszótára megjelenéséig magyar-latin szótára volt a legelterjedtebb m. szókincsgyűjtemény. – F. m. A császárok (Julianus görög munkájának fordítása, Pozsony és Pest, 1806); Tentamen publicum e geometria pura et practica (Budae, 1807); Tentamen publicum ex algebra… (Budae, 1808); Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal (I–II. Buda, 1831–32. 1832-ban elnyerte az MTA nagyjutalmát.) – Irod. Szilasy János: K. F. élete (Pest, 1832); Gáldi László: A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és a reformkorban (Bp., 1957).

Kresznerics Ferenc: Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal I-II. Buda, 1831-1832. könyvének hasonmás kiadása.

Kresznerics Ferenc (Ivánc, 1766. február 24. – Alsóság, 1832. január 18.) esperes-plébános, tanár, akadémikus, szótáríró.

Már diákként a könyvek szerelmesévé vált, és valószínűleg tanárai biztatására kezdte el írni olvasónaplóját, az Analecta Philologicát, amelyet több-kevesebb rendszerességgel haláláig vezetett. Az olvasmányairól, olvasási szokásairól és literátori kapcsolatairól számot adó, olykor életrajzi adatokat is tartalmazó több ezer oldalas kézirat később szótárához is adattárként szolgált.

Már fiatal korában élénken érdeklődött az idegen nyelvek iránt. Tudott németül, latinul, olaszul, franciául, görögül és héberül.

Már kispap korában görögből fordított, olasz nyelvtant írt, 1790-ben pedig kéziratban maradt magyar nyelvtant állított össze (Magyar-Nyelv-Könyv). Kresznerics ebben a művében a korábbi és kortárs nyelvészeti munkák többségéről bírálóan nyilatkozik. Leginkább azt kifogásolja, hogy többségük a magyar nyelvhez természetének leírása helyett idegen nyelvekre jellemző szabályok alapján közelít.

Másik, németből fordított munkájának (Emberismerő) kinyomtatását a királyi cenzúra megtiltotta. A keleti nyelvekkel is komolyan foglalkozott: a héber mellett a perzsa és török nyelvet is ismerte, hogy azok nyelvtani szabályait a magyarral összehasonlítsa.

Két évtizedes gyűjtés után 1808-ban kezdte el rendezni gyökérrendű szótárának anyagát. Ez a munka vezetett fő művének; A magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal című szótárának megírásához, amelyben mintegy 80.000 szó szerepel. Művének 50 oldalas bevezetőjében részletesen kifejti véleményét a magyar nyelv alaktani rendszeréről. Kritikusan szól a korábban kiadott „Bötü-rendbe vett” szótárakról, melyeket célszerűtlennek tartott. Saját szótárában a „gyökerek” azaz szótövek alapján csoportosítja a kifejezéseket. A kiemelt szótő után bokorba gyűjti a képzéssel és összetétellel létrehozott szavakat. Közli a tájnyelvi vagy nyelvtörténeti alakváltozatokat, továbbá a kifejezéshez tartozó szólásokat, közmondásokat is. Első kötete 1831-ben, a második kötet 1832-ben jelent meg.