Description
Kriszta, Péter - Kettős Pont / Valdemar Produkciós Iroda Audio CD 1999 / VPICD-002
UPC 5998498146797
Gallai Péter a Nautilus nevű együttesben kezdett zenélni, amellyel egyetemi klubokban lépett fel. Egy koncert után odament hozzá Som Lajos, Köves Miklós valamint Horváth Attila szövegíró és elhívták az alakuló Piramis együttesbe. A Piramis feloszlása után a Bergendy együttes tagja lett, amelyből rövidesen kilépett, nem tudott azonosulni a szalonzenekar stílusával. Pár éves külföldi zenélés után, 1985-ben lett a Bikini tagja, ahol nyolc évet töltött el.
A Favágók következett ezután, amelyben Vágó Istvánnal, Heilig Gáborral, Majsai Gáborral zenélt együtt. Több énekesnek írt dalokat és lemezeket, így többek között Kováts Krisztának, megírta a Kolombusz című rockopera zenéjét, az RS9 Stúdiószínház házi szerzője. Vendégként, majd tagként lépett fel a Piramix zenekarban, mellyel a Piramis koncertprogramját játszották, majd a Piramis Plusz formáció következett.
Kováts Kriszta 1975-1979 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt Horvai István osztályában. 1979-1980 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1980-1982 között a győri Kisfaludy Színházban szerepelt. 1982-1988 között a Rock Színház tagja és alapító tagja volt. 1988-1990 között a Madách Színház színésze volt. 1990-1995 között szabadfoglalkozású művész volt. 1995-1999 között a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. Ezután egy évig a debreceni Csokonai Színház színésze volt. 2000 óta ismét szabadfoglalkozású.
Tracklist:
1 | Elvarázsolt Kávéház | 3:19 | |
2 | Gondolj Rám, Ha Eljön A Csőd |
3:42 | |
3 | Széttépett Dal | 5:07 | |
4 | Negyvenegy | 3:59 | |
5 | Jávor És Karády | 4:19 | |
6 | Öt Perccel Tíz Előtt | 3:24 | |
7 | Mindig Hallom A Dalt | 4:20 | |
8 | Szállj Fel Magasra
Arranged By – Laczó Zoltán
Arranged By – Laczó Zoltán
|
4:11 | |
9 | Mondd Mi Fájl | 4:02 | |
10 | Jött Egy Táncdalfesztivál | 3:37 | |
11 |
A Felhőkön Túl | 4:38 |
- Bass Guitar – Horváth György (6)
- Design – Kováts Kristóf
- Drum – Dörnyei Gábor
- Engineer [Sound] – György Ákos, Kállay János
- Ensemble – Four Fathers Énekegyüttes (tracks: 3, 8)
- Flute – György Ákos
- Guitar – Balogh @ László
- Keyboards, Music Director – Gallai Péter
- Percussion – Perger István Guszty
- Photography By – Horváth Péter (3), Patyi Árpád
- Violin – Kováts Dóra
- Written-By – Fábri Péter (tracks: 1 to 7, 9 to 11), Gallai Péter, Köves Miklós (tracks: 8)