• Composed By – Zoltán Kodály
• Conductor – János Ferencsik
• Producer – Szinetár Miklós

A Háry János Kodály Zoltán eredetileg öt kalandból álló, 1926-ban, a Magyar Állami Operaházban bemutatott daljátéka. A darab jelentősége elsősorban abban áll, hogy általa a magyar népdal bekerült a magyar színházakba.

A Horthy-rendszer első évtizedében megfigyelhető volt egyfajta nemzeti nosztalgia a népszínmű műfaja iránt. A régi Népszínház még a XIX. században zárta be kapuit, de az intézmény megnyitásának 50. évfordulóján (1922-23 fordulója) megkísérelték újjáéleszteni a műfajt: a Városi Színházban népszínmű előadásokat tartottak és a közvélemény, valamint a sajtó szorgalmazta egy olyan társulat megalakulását, amely kizárólag ennek a régi magyar műfajnak az ápolására specializálódott volna. Szabados Béla Bolond Istókja az 1923-as Petőfi centenáriumra készült alkalmi darab, de a régi időket felelevenítő népiességével váratlanul nagy sikert aratott.

Kodály első dalműve megalkotásakor a nosztalgikus korszellemből indult ki, de egyfajta ellen-népszínművet szeretett volna megvalósítani. Az eredeti népszínművekben ugyanis a magyar népdal alig kapott szerepet; ami miatt népiesnek tartották, az a népies műdal stilisztikai sajátosságainak az alkalmazása volt a zenés részekben. Kodály darabja irodalmi előzményéül sem egy népszínművet választott, hanem visszanyúlt a reformkor népies hagyományaihoz, amely még a népszínművek "mű népieskedése" előtt képviselte a magyar nép hangját. Ugyanezt tette Kacsóh Pongrác a János vitézben is.

Kodály Garay János reformkori költő Az obsitos című elbeszélő költeményéből indult ki. Garay Háry János alakjának megteremtésével halhatatlan népi hőst adott a magyar nemzetnek. Kodály a mintának megfelelően a kora XIX. század szellemében értelmezte át a népszínművet. A zeneszerző saját bevallása szerint a legendát akarta daljátékában ábrázolni, mert az igazabb, mint a történelem. Modern kori perspektívából nézve az a fajta népies hősiesség, amit Az obsitos története sugallt nem igaz, csak önámítás. Viszont a reformkor idealisztikus világa, a romantika kora alkalmas volt egy ilyen fajta tündérvilág ábrázolásához.

Az opera librettóját Paulini Béla és Harsányi Zsolt öntötte végső formába. Munkájukban elmélyítették a nagyotmondó, örökké optimista és lehetetlent nem ismerő paraszt lélekrajzát. Nem a füllentésen van a hangsúly, hanem a nép fiainak vágyain, elvágyódásán, kifogyhatatlan mesélő kedvének a valóságnál igazabb megszólaltatásán. Az eredeti mű lényegében egyetlen szereplőre, Háryra támaszkodott. Paulini és Harsányi viszont egy csapat további szereplővel bővíti ki a történetet: Örzsével, Háry jegyesével, aki a darab másik főszereplője lesz, Marci bácsival, a kocsissal, aki mint komikus figura jelenik meg, Ebelasztin lovaggal, aki a cselszövő lesz, és a Garaynál két sorban megjelenő Mária-Lujza is jelentős szereplővé lép elő.

Az elkészült daljátékot először Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház akkori igazgatója fogadta el előadásra, de hamarosan többen szerencsésebbnek látták a darabot az operaházban bemutatni. Radnai Miklós fel is vette a kapcsolatot Hevesiékkel és Magyar Királyi Operaház 1925-26-os évadjának műsorára végül fel is vették a darabot. De a partitúra nem készült el időben, így a bemutató csúszott pár hónapot és végül 1926. október 16-án valósult meg. A következő évadra Kodály átdolgozta és kibővítette darabját. Ebben a formában 1928. január 10-én került színre a Háry.

1934-ben Debrecenben szabadtéren is színpadra állították, majd 1938-ban a darab előadásra került a Szegedi Szabadtéri Játékokon is. A hazai bemutatók mellett sor került egy kölni, aacheni, augsburgi és helsinki bemutatóra is. Moszkvában az operaház egyik ottani vendégszereplése alkalmával került színre. Külföldi színházakban nem tudott repertoárdarab lenni, de Kodály 1927-ben az daljáték legjellegzetesebb dallamaiból összeállított egy hat tételes zenekari szvitet. Ennek az ősbemutatója New Yorkban zajlott le és Kodály egy csapásra világhírnévre tett szert. Az opera eltűnt a külföldi operaházak repertoárjáról, de a belőle készült szvitet ma is szívesen játsszák a világ nagy hangversenytermeiben. A mű későbbi átdolgozásai során a szerző elhagyta a világvége jelenetet és a balettzenét, de írt művéhez egy nagyszabású, önálló színházi nyitányt.

Kodály a Háry Jánosban gyakorlatilag a népies lírai daljáték XIX. századi műfajának teremtette meg a magyar párját. Tudta, hogy a népdalt eredeti zárt formájában csak ilyen daljátékok formájában lehet felhasználni, minden más műfaji kísérletezés stílustöréshez vezet. Emellett azzal is számolni kellett, hogy a korabeli városi közönség számára a népdal már a múlthoz köthető: nem tudták volna elképzelni, hogy ma így énekeljenek és beszéljenek, de nagyon is elképzelhető volt ez a XIX. században. A népies daljáték pedig ennek a századnak volt igen közkedvelt szórakoztató műfaja nyugaton.

Kodály a látszat ellenére igen modern műfajban alkotta meg a Háry Jánost. Már a korabeli kritika is felhívta a figyelmet arra, hogy a Háry János éppúgy közösségi művészet, mint Kurt Weill song-játékai. Sokak használati zenéjét alkalmazta benne a szerző és anti-wagneriánus, azaz neoklasszikus: a wagneri zenedráma előtti esztétikát követte. A modern városi daljátéktól azonban erősen különbözik, mert nem az akkori városi használati zenét dolgozta fel, hanem egy ideális tömeg, a nép zenei líráját. Ennélfogva elsősorban nem kritikus, hanem idealisztikus.

A Háry János minden dallama népi eredetű, kivéve a verbunkos stílusú intermezzót. Ennek zenei anyagát Gáti 1802-ben megjelent zongoraiskolájából, A kótából való klavirozás mesterségéből egyik darabja szolgáltatta. A modern hangszerelésben megszólaló verbunkos téma korabeli hangulatot áraszt, akárcsak a lendületes toborzó. Nagyon jól kivitelezett hangszerelés jellemzi a harangjátékot és a Napóleon elleni csata zenéjét. A mű harmóniavilága gazdag a humoros, tréfás ötletekben, a meglepő fordulatok és hangszínek alkalmazásában. Az udvari bevonulást festő zene nagyon ötletesen nem azt mutatja be, milyen volt a korabeli bécsi udvar, hanem azt, milyen látta azt egy magyar paraszt.

Kodály legerősebb oldala azonban nem a groteszk zenekari ábrázolás, hanem a vokális részek lírai hangvétele. A zenei anyag ötletes válogatása a kóruskompozíciók minden típusát felsoroltatja. A hol egyszerűen, hol gazdagon hangszerelt népdalok igen jó zenei jellemzést adnak a szereplőkről. Az udvari személyek általában nem énekelnek kifejezetten magyar stílusú dalokat, míg a magyar szereplőktől távol áll minden idegen melódia. Mária-Lujza menüett lejtésű dalt énekel, míg Örzse egy régi magyar népdalt szólaltat meg.

A mese, a fantázia világát az előjáték és az epilógus valóságzenéje foglalja keretbe. A zene különlegessége, hogy alapvetően szimfonikus jellegű, a tisztán zenei fogantatású formavilághoz áll közel. Ez a fajta megoldás színpadi művek esetében nagyon ritka.

Előadóművészek:
Sólyom-Nagy Sándor
Takács Klára
Póka Balázs
Gregor József
Palcsó Sándor
Mészöly Katalin

Hungarian State Opera Orchestra
Magyar Állami Operaház Kórusa, Magyar Rádió és Televízió Gyermekkara

Karmester:
Ferencsik János

TRACKLIST:

CD 1.

1. Overture
2. The Tale Begins
3. A Hussar is playing the pipe
4. Piros alma
5. Ó, mely sok hal
6. Tiszán innen, Dunán túl
7. Intermezzo
8. Second Adventure
9. Ku-ku-ku-kuskám
10. The Vienese Musical Clock
11. Hogyan tudtál, rózsám
12. Haj, két tikom

CD 2.

1. Sej, besoroztak
2. The Battle of Napoleon
3. Ó, te vén sülülülü
4. Hagyj békét, viaskodó
5. A jó lovas katonának
6. Fourth Adventure
7. Gyújtottam gyertyát
8. Entry of the Emperor and his Attendants
9. Ábécédé
10. Szegény vagyok
11. Felszántom a császár udvarát
12. Szegény derék magyar nép