Description
''Itt Születtem Én, Ezen A Tájon'' - Bessenyei Ferenc / Kiser ifj. Santa Ferenc es ciganyzenekara / Hungaroton Classic Audio CD 1990 Stereo / HCD10243
UPC 5991811024321
Bessenyei Ferenc magyarnótákat énekel - Itt születtem én ezen a tájon CD
Kísér ifj. Sánta Ferenc és cigányzenekara.
Bessenyei Ferenc (Hódmezővásárhely, 1919. február 10. – Lajosmizse, 2004. december 27.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész.
1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte pályáját, 1942-től a Miskolci Nemzeti Színházban, 1944-től a budapesti Nemzeti Színházban, utána több helyen (Budai Színház, Vígszínház, Hódmezővásárhely, Magyar Színház), majd újra Miskolc, majd a Szegedi, majd a Pécsi Nemzeti Színházban játszott. 1950-től 1963-ig, 1967-től 1973-ig, majd 1980-tól 2000-ig a Nemzeti Színház művésze. 2000-től a korábbi Nemzeti társulatában maradt, így a Magyar Színház tagja lett.
1963–67-ig, majd 1973-1980 között a Madách Színházban játszott. 1981 után nyugdíjba vonult, csak szerepekre szerződött 1997-ig, utána lajosmizsei tanyáján élt visszavonultan. Súlyos betegség után agyvérzésben hunyt el, a farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Közel 80 filmben és megszámlálhatalan tévéjátékban volt főszereplő. Orgánuma, szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása, humora, intellektuális ereje, kitűnően érvényesült klasszikus hősök megformálásában, színpadon és filmen egyaránt.
DETAILED TRACKLIST:
1. Bevezető mottó: "Itt születtem én ezen a tájon" (próza) (Petőfi Sándor) (0´25")
2. Cserebogár, sárga cserebogár (Ismeretlen szerzõ) (2´09")
3. Megfordítom kocsim rúdját (Vitkay Gyula - Zsabka Kálmán) (2´19")
4. Messze-messze Székelyföldön (Vas Gábor - Z. Horváth Gyula) (2´04")
5. Rózsa, szekfű, rezeda, viola (Vas Gábor - Herodek Sándorné) (2´12")
6. Születtem a Kiskunságon (Pápai Molnár Kálmán) (2´49")
7. Beterelték a ménest a karámba (Morvay Károly - Vásárhelyi Kun István) (1´00")
8. Sárgul már a kukorica szár (Thegze Gerber Miklós - Kunéry Kálmán) (1´46")
9. Kiskereki betyárcsárda (ismeretlen szerző, a 2. versszakot Göndör József írta) (3´52")
10. Ahol nyúl van, bokor is van (Murgács Kálmán) (1´31")
11. Baj van, nagy baj (id. Magyari Imre - Dalos Nagy Károly) (1´37")
12. Jó a lány, szép a lány (Jánossi Jenő) (2´15")
13. Nem hiszek a szerelemben (Garami Béla - Pápai Molnár Kálmán) (2´31")
14. Mindig mondtam, veszedelmes a lány (Murgács Kálmán - Marcali Frigyes) (1´20")
15. Szerettem egyet, szerettem kettőt (Leszler József - Segesdy László) (1´25")
16. Rózsa, rózsa, sárga rózsa (Szerdahelyi János - Herodek Sándorné) (2´12")
17. A ti utcátokban fényesebb a csillag (Nádor József) (1´50")
18. Bementem a patikába (Garami Béla - Herodek Sándorné) (1´41")
19. Húzd csak, prímás ezt a csárdást (Babos Károly - Bicskey Dániel) (2´23")
20. Csöndes már az öreg legény (Vas Gábor - Z. Horváth Gyula) (2´39")
21. Cigány, ha egyszer nótámat húzod (Vas Gábor - Egerszegi Géza) (2´30")
22. Szakadozott, rongy vonódat (Sas Náci - Pápai Molnár Kálmán) (1´35")
23. Halkan pengesd ezt a csárdást (Szalay László - Nemes Rózsa) (2´02")
24. Lehullott a rezgőnyárfa (Rácz Pali - Lukácsy Sándor) (3´22")
25. Írom a levelem (Dankó Pista - Gárdonyi Géza) (2´34")
26. Nem jó mindig a fonóba eljárni (Dankó Pista - Pósa Lajos) (1´21")
27. Páros élet a legszebb a világon (Dankó Pista - Pósa Lajos) (1´06")
28. Hat nap óta szól a nóta (Angyal Armond - Adorján Sándor) (1´57")
29. A kanyargó Tisza partján (Dóczy József) (2´51")
30. Befordultam a konyhára (Szabadi Frank Ignác - Petőfi Sándor) (2´19")
31. Most kezdődik a tánc (ismeretlen szerző - Kubányi György) (2´07")
32. Valahol az ember mindig elhibázza (Vas Gábor - Kellér Dezső) (3´21")
Tracklist:
1 | Bevezető Mottó: Itt Születtem Én, Ezen A Tájon
Written-By – Petőfi Sándor |
0:25 |
2 | Cserebogár, Sárga Cserebogár
Songwriter – Szerzője Ismeretlen |
2:09 |
3 | Megfordítom Kocsim Rúdját
Songwriter – Vitkay Gyula, Zsabka Kálmán |
2:19 |
4 | Messze-messze Székelyföldön
Songwriter – Z. Horváth Gyula, Vas Gábor |
2:04 |
5 | Rózsa, Szegfű, Rezeda, Viola
Songwriter – Heródek Sándorné, Vas Gábor |
2:12 |
6 | Születtem A Kiskunságon
Songwriter – Pápai Molnár Kálmán |
2:49 |
7 | Beterelték A Ménest A Karámba
Songwriter – Morvay Károly, Vásárhelyi Kun István |
1:00 |
8 | Sárgul Már A Kukorica Szár
Songwriter – Kunéry Kálmán, Teghze Gerber Miklós |
1:46 |
9 | Kiskereki Betyárcsárda
Songwriter – Göndör József |
3:52 |
10 | Ahol Nyúl Van, Bokor Is Van
Songwriter – Murgács Kálmán |
1:31 |
11 | Baj Van, Nagy Baj
Songwriter – Dalos Nagy Károly, Magyari Imre |
1:37 |
12 | Jó A Lány, Szép A Lány
Songwriter – Járossy Jenő |
2:15 |
13 | Nem Hiszek A Szerelemben
Songwriter – Garami Béla, Pápai Molnár Kálmán |
2:31 |
14 | Mindig Mondtam, Veszedelmes A Lány
Songwriter – Marczali Frigyes, Murgács Kálmán |
1:20 |
15 | Szerettem Egyet, Szerettem Kettőt
Songwriter – Leszler József, Segesdy László |
1:25 |
16 | Rózsa, Rózsa, Sárga Rózsa
Songwriter – Heródek Sándorné, Szerdahelyi János |
2:12 |
17 | A Ti Utcátokban Fényesebb A Csillag
Songwriter – Nádor József |
1:50 |
18 | Bementem A Patikába
Songwriter – Garami Béla, Heródek Sándorné |
1:41 |
19 | Húzd Csak, Prímás Ezt A Csárdást
Songwriter – Babos Károly, Bicskey Dániel |
2:23 |
20 | Csöndes Már Az Öreg Legény
Songwriter – Z. Horváth Gyula, Vas Gábor |
2:39 |
21 | Cigány, Ha Egyszer A Nótám Húzod
Songwriter – Egerszegi Géza, Vas Gábor |
2:30 |
22 | Szakadozott, Rongy Vonódat
Songwriter – Pápai Molnár Kálmán, Sas Náci |
1:35 |
23 | Halkan Pengesd Ezt A Csárdást
Songwriter – Szalay László*, Nemes Rózsa |
2:02 |
24 | Lebullott A Rezönyárfa
Songwriter – Lukácsy Sándor, Rácz Pali |
3:22 |
25 | Irom A Lovelem
Songwriter – Dankó Pista, Gárdonyi Géza |
2:34 |
26 | Nem Jó Mindig
Songwriter – Dankó Pista, Pósa Lajos |
1:21 |
27 | Páros Élet A Leg'szebb A Világon
Songwriter – Dankó Pista, Pósa Lajos |
1:06 |
28 | Hat Nap Óta szól A Nóta
Songwriter – Adorján Sándor, Angyal Armond |
1:57 |
29 | A Kanyargó Tisza Partján
Songwriter – Dóczy József |
2:51 |
30 |
Befordultam A Konyhára
Songwriter – Petőfi Sándor, Szabadi Frank Ignác |
2:19 |
31 | Most Kezdödik A Táne
Songwriter – Ismeretlen Szerzö, Kubányi György |
2:07 |
32 | Valahol Az Ember Mindig Elhibázza
Songwriter – Kellér Dozsö, Vas Gábor |
3:21 |
- Edited By – Vas Gábor
- Ensemble – Ifj. Sánta Ferenc És Cigányzenekara
- Music Director – Simon Jenő
- Performer – Bessenyei Ferenc