Gyula Csepregi - Pál Vasvári – In Line 2009 / EMI Audio CD 2009 / 6866312

UPC 5099968663124

A nagy szakmai tudással rendelkező, kiváló zenészek hol ilyen, hol olyan felállásban muzsikálnak együtt; a jazz világában ritka az a zenekar, amely évtizedek óta változatlan tagsággal működik.

Talán ez az állandó mozgás, ez a nyughatatlanság is hozzájárul ahhoz, hogy a műfaj sosem válik unalmassá, mindig képes a megújulásra.
 
A ’80-as évek egyik fontos, magyar jazz formációja, a Hungarian Jazz Quartet az évtized vége előtt oszlott fel. Két tagja, Csepregi Gyula és Vasvári Pál akkoriban alapította meg új együttesét, az In Line-t.

A zenekar akkoriban még azt állította magáról, hogy jazz rockot játszik, pedig valójában már a kezdetektől fogva a jazz lágyabb, poposabb, akkoriban még külön címke nélküli formáját produkálta.

A közönség hamar megkedvelte a ma már a smooth jazz, vagy pop jazz kategóriájába sorolható dalokat.
 
A formáció hivatalosan sosem szűnt meg, de tagjai rendre más projekteken dolgoztak, így az utóbbi néhány évben nem igazán jutott idő az In Line-ra.

2009-ben aztán a Csepregi-Vasvári duó úgy gondolta, felélesztik az együttest. Maguk mellé vettek néhány fiatal, tehetséges zenészt (akik más formációkban, más előadókkal együtt játszva már komoly sikereket és eredményeket értek el), felélesztették a csapatot, és elkészítették az In Line immár 17. lemezét.
 
Az anyagon érezni, hogy a Csepregi-Vasvári duó az előző, kilenc évvel korábbi lemezén a Weather Report egykori dobosa, Alex Acuna, valamint a Spyro Gyra vibrafonosa, Dave Samuels is közreműködött.

Megmaradt a smooth jazzes, enyhén a jazz rock irányába hajló alapvonulat, de ezt érdekes, modern hangzással tették színesebbé.

A modernitás legszembeötlőbb (-fülbeötlőbb) jele a két dalban is hallható szkreccselés, ami itt természetesen nem olyan durván és öncélúan jelenik meg, mint mondjuk a rap és nu-metal számok esetében, inkább olyan finoman, „itt is vagyok, nem is vagyok itt” módon, mint például Zagarnál.

Persze az In Line–Zagar párhuzam ezzel nagyjából véget is ér, mivel ez a csapat jóval kevésbé támaszkodik az elektronikus hangszerekre, mint Zságer Balázs együttese.
 
A bop, a hard bop, a free és az avantgarde jazz rajongói ne várjanak sokat a lemeztől; itt nincsenek nagy revelációk, szívszorító és lélekemelő pillanatok.

A smooth jazz és az R&B kedvelőihez már sokkal közelebb lesznek a dalok, bár azok számára, akik Michael Bubblét hallgatják leginkább, ez az anyag itt-ott kissé bonyolultnak tűnik majd. Kellemes hallgatnivaló, kiváló háttér- és aláfestőzene.