Description
G. Dénes György Emlékgála (Zsüti) 2CD / Danubia Symphony orchestra - Rátonyi Róbert / Concert master Bujtor Balázs / Magneoton / Audio CD 2006
Made in Hungary
UPC 5051011434822
A pesti Broadway felejthetetlen alakja, a mindig vidám és mindig slampos, remekül mesélő Zsüti nevéhez számtalan sláger szövege kötődik. Elég csak megemlíteni a "Csinibaba," a "Megáll az idő," vagy a "Járom az utam" címét.
Zsüti, vagy ahogy polgári nevén emlegetik: G. Dénes György, Guttmann Dénes néven született a világra Budapesten,1915. június 10-én. Még kisdiák volt, amikor már versei jelentek meg a Színházi életben. Első dalszövegeit 16 évesen írta Chopen zenéjére, 20 évesen pedig már operettverseket, majd 22 évesen kész operettet írt.
Kivételes módon értett a pesti polgri életérzésnek a megragadásához, a hétköznapi, kávéházi hangulatok utánozhatatlan megidézéséhez. Páratlan volt történetmesélésben, szórakoztatásban, amiért a pesti művészvilág is a tenyerén hordozta. Senki nem kutatta történeteinek igazságát, hiszen mindenki tudta, hogy a mesékés mikéntjén volt a hangsúly. Ehhez pedig Zsüti igazán jól értett.
Dénes György művésznevéhez gyorsan hozzácsapta a jelzésértékű "G" betűt, mellyel az azonos nevű, kitűnő jellemszínésznek tisztelgett. Ám valójában mindenki csak "Zsüti"-ként emlegette, mely nevet minden idők magyar végzetasszonya: Karády Katalin ragasztott rá.
Szerencsésen megúszta a háborút, 1945-ben pedig már az általa írt szövegű slágerekre ropták a táncot a fiatalok. Az ország nappal a romokat talicskázta, esténként pedig az ő dalait hallgatva tanult újra élni.
A hihetetlenül termékeny szerző 1945-ben csak a Durium-Pátria hanglemeztársaságnál 12 szerzeményt adott ki, 1946-ban 8-at, míg 1947-ben 26-ot, mely közül csak 5 volt olyan, amelyet Karády Katalin énekelt viaszkorongra. Sokan a Karády háziszerzőjeként is emlegetett Zsüti nevéhez kötik a "Hamvadó cigarettavég" című sláger szövegét is, melyet Zsüti is szivesen emlegetett saját termései között. Ám ez csak egyike volt azoknak a füllentéseknek, melyekkel a szerző oly szivesen élt, ráadásul szüksége sem volt az idegen tollakkal való ékeskedlsre, mert annyi híres dal volt már köszönhető neki.
A "Hamvadó cigarettavég" az 1942-es esztendő egyik legnagyobb slágere volt, melyet egy 29 esztendős fiatal újságíró, Hegedűs Tamás vetett papírra.
Zsütit pedig olyan slágerek tettek halhatatlanná, mint a "Csinibaba," a "Megáll az idő," a "Járom az utam", a "Köszi-köszi", "Nekünk találkozni kellett", "Sajnos szeretem" stb.
Remek angol nyelvtudásának köszönhetően lefordította majdnem az egész musical irodalmat: West Side Story, My Fair Lady, Hello Dolly, Kabar, Hegedűs a háztetőn, Chicago stb. Ezen kívül számos magyar filmhez és zenés darabhoz írt dalszövegeket: Majd a papa, Bekopog a szerelem, Köztünk maradjon, A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak stb.
Igazi bohém kávéházi alakját már éltében legendák övezték. Ő pedig szivesen támasztotta alá valamennyit, és maga is mesélt szivesen, színesen, hiszen már alig akadt kortársa, ki megcáfolhatta volna történeteinek igazságát.
2001. február 26-án érte a halál.
2001. májusban a Magyar Köztársaság elnöke posztumusz Kossuth-díjat adományozott G. Dénes Györgynek a "Zsüti-műfaj" megteremtéséért.
Zsüti, azaz G. Dénes György 90 éve született, ennek tiszteletére rendeztek rajongói, ismerősei egy emlékgálát 2005. április 29-én este. Az eseményt rangjához méltó helyszínen, a Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenyteremében tartották. Mind a műsor, mind a fellépők a magyar zenei múlt és jelen kiemelkedő részei.
A koncert anyagával 2006-ban megjelent dupla CD zenetörténeti szenzáció: a koncert során elhangzott slágerek mind kiállták az idő próbáját, az idősebb és a fiatalabb generáció egy emlékezetes este kedvéért megosztották a színpadot egymással, ezzel méltó emléket állítva G. Dénes György munkásságának.
Közreműködött Rátonyi Róbert zenei vezetésével a Stúdió 11 és a Danubia Szimfónikus Zenekar.
Tracklist:
CD 1.
1. Hamvadó cigarettavég - Oláh Ibolya
2. Csinibaba - Szolnoki Péter
3. Ezt a nagy szerelmet - Zséda
4. Lépted koppanása - Dobrády Ákos
5. Ahogy lesz, úgy lesz - Nagy-Kálózy Eszter
6. Isten, óvd a cipőm - Somló Tamás
7. Szemedben ott maradt egy könnycsepp - Herczeg Judit
8. Tedd boldoggá - Oláh Ibolya
9. Celofán - Szolnoki Péter
10. Köszi-köszi - Udvaros Dorottya
11. Járom az utam - Bodrogi Gyula
12. Én kisegítek itt - Psota Irén
CD 2.
1. Úgy koppan az eső - Dobrády Ákos
2. Haccáré - Era
3. Más ez a szerelem - Bíró Eszter
4. Van egy kislány, Anikó - Heilig Gábor
5. Sajnos szeretem - Udvaros Dorottya
6. Minden jót, Mónika - Weszely Ernő
7. Csudijó - Zséda
8. Pardon főnök úr - Era
9. Tudom, hogy térdre hullni szégyen - Haumann Péter
10. Ez történt Lellén - Heilig Gábor
11. Nekünk találkoznunk kellett valahol - Somló Tamás & Herczeg Judit
12. Cigánykaraván - Meződi József
13. Megáll az idő - Bíró Eszter
14. Szép esténk lesz - Bródy János
1-1 | –Oláh Ibolya | Hamvadó Cigarettavég | 4:47 |
1-2 | –Szolnoki Péter | Csinibabab | 2:48 |
1-3 | –Zséda* | Ezt A Nagy Szerelmet | 3:43 |
1-4 | –Dobrády Ákos | Lépted Koppanása | 3:05 |
1-5 | –Nagy Kálózy Eszter | Ahogy Lesz, Úgy Lesz | 3:03 |
1-6 | –Somló Tamás* | Isten Óvd A Cipőm | 2:53 |
1-7 | –Herczeg Judit | Szemedben Ott Maradt Egy Könnycsepp | 3:43 |
1-8 | –Oláh Ibolya | Tedd Boldoggá | 3:02 |
1-9 | –Szolnoki Péter | Celofán | 3:29 |
1-10 | –Udvaros Dorottya | Köszi, Köszi | 2:47 |
1-11 | –Bodrogi Gyula | Járom Az Utam | 3:02 |
1-12 | –Psota Irén | Én Kisegítek Itt | 3:17 |
2-1 | –Dobrády Ákos | Úgy Koppan Az Eső | 2:19 |
2-2 | –Era (29) | Haccáré | 2:25 |
2-3 | –Bíró Eszter | Más Ez A Szerelem | 3:27 |
2-4 | –Heilig Gábor | Van Egy Kislány Anikó | 2:31 |
2-5 | –Udvaros Dorottya | Sajnos Szeretem | 3:52 |
2-6 | –Weszely Ernő | Minden Jót Mónika | 3:17 |
2-7 | –Zséda* | Csudijó | 2:38 |
2-8 | –Era (29) | Pardon | 2:50 |
2-9 | –Haumann Péter | Tudom, Hogy Térdre Hullni Szégyen | 3:34 |
2-10 | –Heilig Gábor | Ez Történt Lellén | 3:28 |
2-11 | –Somló Tamás És Herczeg Judit | Nekünk Találkozni Kellett | 2:14 |
2-12 | –Meződi József | Cigánykaraván | 2:07 |
2-13 | –Bíró Eszter | Megáll Az Idő | 3:35 |
2-14 | –Bródy János* | Szép Esténk Lesz | 4:39 |
- Phonographic Copyright (p) – mTon Hanglemezkiadó és Management Kft.
- Copyright (c) – mTon Hanglemezkiadó és Management Kft.
- Made By – VTCD
- Recorded At – Művészetek Palotája
- Recorded At – Aquarium Stúdió
- Engineered At – Aquarium Stúdió
- Mastered At – Aquarium Stúdió
- Alto Saxophone – Kalmus Pál*
- Backing Band – Stúdió 11
- Baritone Saxophone – Söptei Géza
- Bass Guitar, Double Bass – Balázs Gábor*
- Concertmaster – Bujtor Balázs
- Drum – Dörnyei Gábor
- Engineer [Sound] – Bakonyi Ádám
- Engineer [Sound], Mastered By – Gresiczki Tamás, Hídvégi Dániel
- Graphics – Tóth Andrea (2)
- Guitar – Tóth Gyula
- Lyrics By – G. Dénes György
- Music Director, Piano – Rátonyi Róbert
- Orchestra – Danubia Szimfónikus Zenekar
- Percussion – Debreczeni Csaba*
- Photography By – Schumy Csaba
- Synthesizer – Gátos Iván
- Tenor Saxophone – Csepregi Gyula
- Trombone – Friedrich Károly, Schreck Ferenc
- Trumpet – Csizmadia Gábor, Sipos Endre