Fehéringes Versek - Kanyadi Sándor Verseit Mondja, enekli Gryllus Dániel / Gryllus Audio CD 2008 / GCD 070

UPC 5998272707909 

Made in Hungary

Kányádi Sándor verseit elmondja a költő, énekli Gryllus Dániel.

Zenei közreműködők:
Apáti Ádám – melodika
Ferenczi György – gitár, szájharmonika
Gryllus Dániel – ének, citera, furulya, kantele
Gryllus Samu – nagybőgő, utuklele
Pintér Zsolt – mandolin

A Fehéringes versek című lemezen Kányádi Sándor Gryllus Dániellel felváltva adja elő verseit. A költő által elszavalt szövegeket a zenész által elénekeltek váltják, s a zenei kíséretből kiveszi részét Ferenczi György mellett Gryllus Samu, Apáti Ádám és Pintér Zsolt.

Van valami reményt keltően izgalmas abban, amikor egy költő a saját verseit szavalja. Más dimenzióba emeli ez a lírát, az ember talán legszemélyesebb, s épp ezért legintimebb vallomását, amelyet akárki – botfülű és zenekedvelő – egyforma eséllyel ért meg az ember legközvetlenebb verbális csatornáján, az anyanyelven át. Ilyenkor a hallgatót az a félreérthetetlen érzés bizsergeti, hogy a szerző legbensőbb énjének közelébe férkőzhet, míg a verset olvasva csupán kódoltan, egyéni tapasztalatokba ágyazva, akárhogyan is, de saját lényünkön átszűrve értelmezhetjük azokat. Ez a közvetlenség egyenesen az alkotóra irányítja a reflektorfényt, s így még csupaszabban áll előttünk, mint valaha.

Ez a nagyszerű élmény fonódik egybe Kányádi Sándor és Gryllus Dániel Fehéringes versek című új lemezén, amelyen nyugodt természetességben lüktetnek egymás után a versek – természetesen a költő előadásában – és a dalok – természetesen a költő verseiből. Míg előbbi olykor csalóka hideget kerget végig a karunkon, utóbbi magától értetődő módon ad kissé más formát, bár mindig kényelmesen illeszkedőt, a feldolgozott lírának. Az előbbit néha kissé félszegen, a másik ember hirtelen lemeztelenedése előtt érzett szemérem és kíváncsiság keveredésével lessük. A Gryllus személyiségén átszűrt, meghangszerelt, helyére illesztett vers elringat, megnyugtat, kész tények elé állít. Mindenki eldöntheti, neki mi esik jobban: rezegni azon a leheletfinom, mégis áttörhetetlen hálón, amely mögött ott áll, teljes valójában az alkotó indulat, vagy ringatózni a szavakból szőtt, dallamos varázsban, meg-megállva nézni magunkat, s a világot e sorok ellobbanó fényében. Bár én azt mondom, nem is biztos, hogy dönteni kell. Talán csak hanyatt dőlni és kicsit hallgatni, egy röpke órácskára elmélázni.