Életünk – Jézus tükrében by Gyökössy Endre / Szent Gellért Kiadó és Nyomda / Our lives - in the mirror of Jesus / Paperback

Paperback 2017

Pages: 144

Product code: GyokossyPB1

ISBN: 9789636967420  /  978-9636967420

ISBN-10: 9636967423

Publisher: Szent Gellért Kiadó és Nyomda

Language: Hungarian / Magyar

Hungarian Description: 

Az egyik gyülekezetben igen megfogyatkozott a templom látogatottsága s emiatt a lelkipásztor nagyon gyötrődött. Már csak a temetési istentiszteletekre jöttek össze a hívek.
Az üres templom harangja az egyik vasárnap délután elkezdett kongani, hosszan és sokáig. A faluban feketébe öltöztek az emberek – valaki meghalt, hív a harang –, és mentek a templomba. Szokás szerint ott volt a koporsó, és ahogy elvonultak mellette, mindenki belenézett. Nem volt benne más, mint egy tükör. Amikor belenéztek, mindenki önmagát látta a koporsóban…
A megdöbbent gyülekezetnek a pap azt mondotta: – Igen, ez a szomorú igazság: meghalt a gyülekezetünk. Az emberek megrendültek, sírtak, bűnbánatot tartottak. És új élet kezdődött.
Jézus példázatai ilyen tükrök! Akik úgy néznek bele, hogy megrendülnek és érzik, ez én vagyok, nekem szól – azoknak lehetséges az új élet és az új kezdet.

Részlet a könyből:

Az utolsók

Jézust ismergetve felfedezhetjük, hogy példázatainak lényege az, hogy „Én nem csak itt vagyok, hanem egyenesen a szegényekhez és a bűnösökhöz jöttem! A szegény bűnösökhöz.” Azokról a példázatokról elmélkedjünk most, amelyek a szegény bűnösökhöz – azaz hozzánk – szólnak.
A Töviseink és a Töviskoronás című könyvecskémben már említettem, hogy Jézus Lénye az a csodálatos alkímiai kohó, amit a középkor hiába keresett, amikor azt kutatták, hogyan lehetne az ólomból aranyat csinálni. A régi alkimisták kutattak, kerestek, de sohasem találták meg. Ott volt a közelükben, csak a kezüket kellett volna kinyújtani: Jézus Lénye az, ami mindent átalakít!
Sarat dobnak Felé? – Kiformál belőle egy ragyogó szobrot: egy példázatot. A gúny éles kését dobják Felé? Jézus nem dobja vissza, hanem kenyérvágó kést formál belőle. Akármi éri (amitől mi talán összeesnénk vagy éjszakákon át nem aludnánk), sértések, bántások, kemény szavak, támadások, Ő ezeket beépíti Lényébe, átalakítja, és ezekből egy-egy példázat születik. Pontosan úgy, ahogyan a gyöngykagylóba bekerült kis szúró testet a kagyló körülsírja és abból lesz az igazgyöngy.
Jézus példázatai támadásokból születtek, s talán nem érti senki félre, ha azt mondom: milyen jó, hogy voltak farizeusok és szadduceusok a világon, mert az ő áskálódásaik nyomán születtek a legszebb példázatok, amikből ma is élünk… Ha nem támadják Őt, nem hangzik el ragyogó, tündöklő példázatok sora.
Egy-egy villanással emlékezzünk csak:
Jézus egyszer betér Simon farizeushoz (Lk 7,36-50). Az nem adja meg Jézusnak mint vendégnek a kellő tiszteletet, és (mert bejött egy parázna asszony, aki könnyeivel öntözi Jézus lábát, s fejét megkeni olajjal) magában azt gondolja: ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle asszony az, aki érinti. Jézus ránéz (ismeri a gondolatait!) és elmondja a két adósról szóló példázatot:
– Simon! Valaki az egyik szolgájának ötszáz, egy másiknak pedig ötven dénár tartozást engedett el. Mit gondolsz, melyik szereti jobban, melyik a hálásabb?
Simon farizeus kénytelen széttárni a karját, és azt mondani:
– Az, amelyiknek többet engedett el.
Jézus akkor rámutat az asszonyra, és így szól:
– Erről van szó! Mert ez az asszony igen szeretett, neki nagyon sok bocsáttatik meg.
Vigyázzunk, félre ne értsük, nem az asszony sokféle szerelméről van szó, hanem Jézus Krisztus iránti hálájáról! A zsidó, a szír és az arám nyelvben – furcsa módon – a hálára nincsen szó. Akik Jézus környezetében éltek, a hálát nem tudták máshogyan kifejezni, csak a „szeretet” szóval. Jól is van így, mert az igazi hála: a szeretet.
A példázat így záródik:
– Hát nem érted, Simon? Ez az asszony, aki könnyeivel öntözi a lábamat, és egy szót sem szól, mert fuldoklik a zokogástól (egy szava sincs feljegyezve a Bibliában), ennek az asszonynak sok bocsáttatik meg, mert tele van a szíve hálás szeretettel. Hálás agapéval. Akinek a lényében sok a hálás agapé, annak sok bocsáttatik meg, akinek kevés, annak kevés bocsáttatik meg.
Van-e hála a szívedben, testvérem?
Van-e hálából, szeretetből cselekedeted, szolgálatod, jó szavad az Isten dicsőségére?

A farizeusoknak és írástudóknak, akik a bűnösökkel való barátsága miatt támadták Jézust, ezt mondja:
„Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” (Máté 9,12)

Az eredeti görög és arám szöveg szerint a „beteg” szónak ez a jelentése: akik rosszul érzik magukat. Szinte rámutat az előtte álló támadókra: „Ti nagyon is egészségesek vagytok, nektek nem fáj semmi; én azokhoz jöttem, akiknek fáj! A szegényekhez és a bűnösökhöz.”

Azt tapasztalom, hogy gyakorlott bibliaolvasók is úgy olvassák Jézus példázatait, hogy a keretet elhagyják. Az valahogy lemarad, hogy hol, mikor és miért mondja Jézus azt a példázatot. Figyeljünk erre!
Megszívlelendők a két fiúról szóló példabeszéd (Máté 21,28-32) záró sorai. Az egyik fiú azt mondja az apjának, megyek, de nem megy; a másik, hogy nem megyek, de megy. Mire Jézus kijelenti, aki így szól, nem megyek, de megy, az ér többet. „Ezek a vámszedők, paráznák, elesettek, sokáig azt mondták nekem: nem megyünk, de most azt mondják, megyünk. Ti, farizeusok és írástudók mindig azt mondjátok, igen, igen, és mégsem teszitek meg, amit Isten vár tőletek.” – És Jézus így zárja le a példázatot:
„Bizony, mondom néktek: a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.” (Máté 21,31)
Micsoda ítélet ez! És micsoda kegyelem nekünk, vámszedőknek és paráznáknak! Lehet és szabad nekünk

az Úrhoz menni, ha valóban igen az igenünk, és őszinte a bűnbánatunk.

Olvastam, hogy az egyik közösségben nagyon kegyesen és magát nagyon vádolóan imádkozott egy atyafi. Néhány nap múlva megállította őt az utcán egy másik közösségi tag, s így szólt hozzá:
– Te barátom, valami nagyon-nagyon súlyos kompromittáló dolgot hallottam rólad.
Az rögtön fölcsattant:
– Ki mert engem bármivel is vádolni? Engem?!… Így felelt a másik:
– Kedves testvérem, három nappal ezelőtt az imaórán így imádkoztál: „Ó, én nyomorult bűnös, a legbűnösebb minden bűnösök között!” Te mondottad magadról a legkompromittálóbb dolgot, tőled hallottam. De most már látom, hogy ez csupán imamalom volt, magad sem vetted komolyan.
Csak ha komolyan gondoljuk, amit mondunk, hogy
„Ó, én nyomorult bűnös”, akkor érvényes ránk Jézus szava: „Bizony mondom, a vámszedők és parázna nők megelőznek, sokakat megelőznek az Isten országában.” A hivatalosakat – bizony!

Amikor Jézus a szegény bűnösökre mutat, nagyon éles összehasonlítást tesz köztük és az Őt támadó, önmagukkal megelégedett vallási előkelőségek között. Ez az összehasonlítás bizony elég kedvezőtlen a farizeusok, szadduceusok és írástudók számára. Jézus példázatai tükrök, amelyekbe ha belenéznek, önmagukat látják. Nem csoda, hogy keresztre feszítették!

Az egyik gyülekezetben igen megfogyatkozott a templom látogatottsága, s emiatt a lelkipásztor nagyon gyötrődött. Már csak a temetési istentiszteletekre jöttek össze a hívek. Ezen a vidéken az volt a szokás, hogy a halottakat a templomban ravatalozták fel. Volt a toronyban egy „halottas” nagyharang, és a falubeliek tudták, hogy amikor az megszólal, akkor valaki ravatalon fekszik. Ekkor mindenki felvette a fekete ruháját, elment a templomba és a ravatalhoz járulva elbúcsúztak a halottól.
Az üres templom harangja egyszer csak elkezdett kongani, hosszan és sokáig. A faluban feketébe öltöztek az emberek – valaki meghalt, hív a harang –, és mentek a templomba. Szokás szerint ott volt a koporsó, és ahogy elvonultak mellette, mindenki belenézett. Nem volt benne más, mint egy tükör. Amikor belenéztek, mindenki önnmagát látta a koporsóban…

A megdöbbent gyülekezetnek a pap azt mondotta:
– Igen, ez a szomorú igazság: meghalt a gyülekezetünk.
Az emberek megrendültek, sírtak, bűnbánatot tartottak. És új élet kezdődött.

Jézus példázatai ilyen tükrök. Akik úgy néznek bele, hogy megrendülnek és érzik: „Ez én vagyok, nekem szól” – azoknak lehetséges az új élet és az új kezdet.

Ám Jézus példabeszédeivel nemcsak a szegény bűnösökre mutat, nemcsak a farizeusoknak tart tükröt – hanem beszél az Atyáról, az Atya jóságáról, Aki befogadja a bűnösöket, megbocsát nekik.
Három példázatot is mond erről: az elveszett juh, az elveszett drachma és az elveszett fiú példázatát. Ha figyelmesen olvassuk ezeket, észrevesszük a hallatlan finom árnyalati különbséget, a fokozódást a három példázatban.
Az elveszett juh azt példázza, hogy Isten mindig a keresésére indul a nem rosszindulatból elkóborolt és bajba jutott embernek. A bárány után, ami (bocsánat a szóért) elcsalinkázik, és egyszer csak benne van a bajban.