Dohnányi Ernő családi Levelei by Kelemen Éva / Family letters of Ernő Dohnányi hungarian compositor / Hardcover book with Audio CD - Dohnanyi at the piano / Gondolat kiadó 2011

Hardcover 2011

ISBN: 9789632005942  /  978-9632005942

ISBN-10: 9632005945

PAGES: 328

PUBLISHER: Gondolat kiadó

LANGUAGE: Hungarian / Magyar

Hungarian Description:

A kötetbe válogatott levelek a művész szüleinek illetve húgának íródtak, s az életút két nagy korszakát tárják az olvasók felé. Dohnányi Ernő (1877-1960) nemzedékének egyik legnevesebb előadóművésze, megbecsült komponistája volt. A két világháború közötti magyar zenei élet szinte minden fontos területén meghatározó szerepet töltött be, élete végéig tartó zongorapedagógusi munkássága nyomán számos tanítványa vált a nemzetközi koncertélet keresett szereplőjévé. Szerteágazó levelezéséből mind a mai napig nem jelent meg egyetlen gyűjteményes kiadás sem. Kötetünk ezt a hiányt pótolja: a közel háromszáz családi levél most először kerül a magyar olvasóközönség elé. A válogatást a levelek tartalma alapján összeállított táblázatok, jegyzékek és mutatók, valamint angol nyelvű rövid összefoglalók egészítik ki. A kötetet ajánljuk minden zenekedvelőnek, valamint a 20. századi magyar történelem és társadalom iránt érdeklődőknek.

Ernst von Dohnányi (Hungarian: Dohnányi Ernő, [ˈɛrnøː ˈdohnaːɲi]; 27 July 1877 – 9 February 1960) was a Hungarian composer, pianist and conductor. He used a German form of his name on most of his published compositions.

Dohnányi Ernő 1877. július 27-én Pozsonyban született. A felvidéki család nevét először 1697-ben említi hivatalos irat, amelyben I. Lipót nemesi címet adományozott Dohnányi Györgynek. Édesapja Dohnányi Frigyes, a Pozsonyi Királyi Katolikus Főgimnázium tanára volt, és erősen érdeklődött a művészetek iránt. Tehetséges csellista volt, rendszeresen és elismerten szerepelt a pozsonyi polgárság zenei igényeit kielégítő koncerteken és házi muzsikálásban egyaránt. Még Liszt Ferenccel is játszott együtt egy pozsonyi koncert alkalmával. Édesanyja Szlabey Ottilia volt. Egy húga volt, a nála egy évvel fiatalabb Mária.

Zongorából a 3. évfolyamra Thomán Istvánhoz, zeneszerzésből pedig 2. évfolyamra Koessler Jánoshoz került. Ezenkívül még a Budapest Tudományegyetem bölcsészkara német–magyar szakára is beiratkozott, de egyetemi tanulmányait rövidesen abbahagyta, mivel a Zeneakadémia minden idejét lekötötte. 1895-ben írta 1. opusszámmal ellátott művét, a c-moll zongoraötöst, amelyet Koessler közbenjárására Johannes Brahms is megismert, és előadatott Bécsben, még 1895-ben. Brahms állítólag annyit fűzött a darabhoz, hogy: „Magam sem tudtam volna jobban megírni”. Budapesten is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. Zeneszerzőként pedig az eddigi kamara- és zongoraművek mellett egy szimfónia megírásának ötlete kezdte el foglalkoztatni. 1897-ben ez a szimfónia (F-dúr) és a Zrínyi-nyitány elnyerte a millennium alkalmából meghirdetett Királydíjat. Még az év júniusában kitüntetéssel diplomázott mind zongorából, mind zeneszerzésből. Nyarát Eugen d'Albert-rel, a kor egyik legavatottabb Beethoven-játékosának társaságában töltötte, hogy felkészüljön őszre tervezett berlini bemutatkozására. A német főváros nem hozta meg számára a kívánt koncertsikereket, de a jövőbeni művészi karrierjéhez vezető legfontosabb esemény mégis itt érte: Richter János meghívta a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara szólistájának, 1897 novemberére. Az ő révén mutatkozott be Londonban, 1898-ban, amivel megvetette világhírnevének alapjait. Az angol fővárosban fergeteges sikert aratott, egyre újabb és újabb koncerteket követeltek tőle, és az újságok is oldalakat szenteltek méltatására. 1899 márciusában megnyerte a bécsi Bösendorfer zongoragyár által meghirdetett zeneszerzői versenyt, op. 5-ös e-moll zongoraversenye egytételes változatával. Az 1899/1900-as évad során lépett be a világutazó koncertzongoristák körébe.

1903–1905 között Bécsben, majd 1915-ig Berlinben volt a Zeneakadémia professzora, 1915 végétől Budapesten működött. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején Bartókkal és Kodállyal együtt a zenei direktórium tagja volt.

1919–1944 között a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökkarnagya, 1931–1934 között a Magyar Rádió Zenei Osztályának igazgatója, majd a Zeneakadémia főigazgatója volt. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal is elismerték.