Description
Die Kunst der Fuge - J.S. Bach - The Art of Fugue - An imaginary requiem DVD 2005 Péter Ella harpsichord / Hungaroton Classic / HDVD32245
J. S. BACH: A fúga művészete
Ella Péter - csembaló
Location / A helyszín a gödöllői kastély színházterme.
UPC 5991813224552
MADE IN HUNGARY
REGION 0 PAL DVD
Audio: Dolby Digital / PCM 48KHz / 24 bit
Subtitles: Hungarian, English, German, French
Total runtime: 115 minutes
English Summary:
The Art of Fugue (or The Art of the Fugue; German: Die Kunst der Fuge), BWV 1080, is an incomplete musical work of unspecified instrumentation by Johann Sebastian Bach (1685–1750). Written in the last decade of his life, The Art of Fugue is the culmination of Bach's experimentation with monothematic instrumental works.
This work consists of 14 fugues and 4 canons in D minor, each using some variation of a single principal subject, and generally ordered to increase in complexity. "The governing idea of the work", as put by Bach specialist Christoph Wolff, "was an exploration in depth of the contrapuntal possibilities inherent in a single musical subject." The word "contrapunctus" is often used for each fugue.
Péter Ella conceives his interpretation of the art of the fugue along the liturgical course of a requiem, and to support this artistic decision he endeavors to write a fictional letter from Johann Christian Bach to Wolfgang Amadé Mozart, which, of course, was entirely written by Péter Ella he is with unsuitable confidentiality of the older towards the younger, the relationship of which was characterized by mutual respect and affection, but not by mate. One recognizes the purpose: In Mozart's year of death, an interpretation of Bach's last, unfinished composition is to be stylized into a swan song and thus suffer a misunderstood fate similar to Mozart's Requiem in a tearful, romantic misinterpretation. The jubilee of the year, like the backdrop, should shine on a recording of the art of the fugue, which competes against immense competition from top-class interpretations.
German Summary:
Eine barocke Theaterkulisse, ein kostbarer Kristalllüster und ein einsames Cembalo auf der Bühne, an dem ein weißhaariger Herr seine Kunst ausübt, sind die visuellen Anreize dieser DVD. Da müsste musikalisch einiges Aufregende geschehen, damit der Zuschauer einsehen soll, warum er auch Zuhörer ist – oder umgekehrt der Zuhörer verstehen kann, warum er als Zuschauer unabdingbar ist. Doch was gibt’s zu sehen? Das unbewegte Gesicht des Interpreten, die spielenden Hände auf der Tastatur, dann ein Raubvogelblick von Péter Ella in die vor ihm liegenden Noten, oder auch die Perspektive eines rechts hinter dem Cembaloschemel hockenden Kleinkindes, das die Szenerie schräg von hinten beobachtet. Doch, keine Angst, mehr als diesen ungewöhnlichen Blickwinkel hat das Geschehen nicht mit einem Hitchcock-Krimi gemein.
Péter Ella konzipiert seine Interpretation der Kunst der Fuge entlang des liturgischen Ablaufs eines Requiems, und zur Unterstützung dieser künstlerischen Entscheidung bemüht er einen fiktiven Brief Johann Christian Bachs an Wolfgang Amadé Mozart, der freilich ganz und gar aus der Feder von Péter Ella stammt, so gespickt ist er mit unpassenden Vertraulichkeiten des Älteren gegenüber dem Jüngeren, deren Verhältnis von gegenseitiger Achtung und Zuneigung, jedoch nicht von Kumpelhaftigkeit geprägt war. Man erkennt den Zweck: In Mozarts Todesjahr soll eine Interpretation von Bachs letzter, unvollendeter Komposition zu einem Schwanengesang hochstilisiert werden und damit in einer tränenselig romantischen Fehldeutung ein ähnlich missverständliches Schicksal erleiden wie Mozarts Requiem. Der Jubilar des Jahres soll ebenso wie die Bildkulisse Glanz auf eine Einspielung der Kunst der Fuge werfen, die gegen eine immense Konkurrenz hochkarätiger Interpretationen antritt.
Die Inszenierung als Requiem erweist sich indes als Falle: Ellas Interpretation ist sterbenslangweilig! Der italienische Kollege Rinaldo Alessandrini hat das Werk Ende des vergangenen Jahrhunderts mit seinem Ensemble Concerto Italiano konzertant aufgenommen. Alessandrini ist Cembalist wie Péter Ella, es dürfte kaum allein an den Musikern seines Ensembles liegen, wenn seine Version der hier vorliegenden musikalisch und rhetorisch weit überlegen ist. Bach wollte mit seiner Kunst der Fuge weder ein Kirchhofswerk noch einen Schwanengesang schreiben, schon eher ein Testament seiner polyphonen Kunst – wenn denn hehre Begriffe bemüht sein wollen. Mit einem in steifem Zeremoniell vorzutragenden Nachruf hat die Kunst der Fuge als lebendige Hinterlassenschaft einer musikalisch-geistigen Tradition mit jahrhundertealter Geschichte jedenfalls nichts zu tun!
Tracklist / Song list:
| 1 | Contrapunctus 1 - Toccata | |
| 2 | Contrapunctus 2 - Introitos | |
| 3 | Contrapunctus 3 - Kyrie Eleison | |
| 4 | Contrapunctus 4 - Christe Eleison | |
| 5 | Contrapunctus 5 - Kyrie eleison | |
| 6 | Contrapunctus 6, A 4, In Stile Francese - Dies Me | |
| 7 | Contrapunctus 7, A 4, Per Augmentationem Et Tliminutionem - Rex Tremende | |
| 8 | Canon Alla Ottava - Confutatis | |
| 9 | Contrapunctus 8, A 3 - Lacrimosa. Pie Jeso Dominc | |
| 10 | Contrapunctus 9, A 4 Alla Duodecima - Dominc Jeso | |
| 11 | Canon Alla Duodecima - Quam Ohm Abrah | |
| 12 | Contrapunctus 10, A 4, Alla Decima - Hostiaa | |
| 13 | Canon Alla Decima - Fac Eas Domine | |
| 14 | Contrapunctus 11, A 4 - Sanctos. Benedictus. Hosanna | |
| 15 | Canon Per Augmentationem In Contrario Motu - Toccata Per L'Elevatione | |
| Contrapunctus Inversus 12, I & II A 4 | ||
| 16a | I. Rectus - Agnos Dci | |
| 16b | II. Inversus - Agnos Dci (Alio Modo) | |
| Contrapunctus Inversus 13, I & II A 3 | ||
| 17a | I. Reetus - Toccata Avanti Ii Commonio | |
| 17b | II. Inversus - Toccata Avanti Ii Commonio (Alio Modo) | |
| - | ||
| 18 | Contrapunctus 14, Fuga A 3 Soggetti - Lox Aterna. Requiem Ternam | |
- Composed By – Johann Sebastian Bach
- Harpsichord – Ella Péter
HUNGARIAN SUMMARY FROM http://www.momus.hu/article.php?artid=3033
Elképzelt requiem - olvashatjuk alcímként a Hungaroton első DVD-jének borítóján. A múltkor már füstölögtem kicsit, amikor a Rameau zenekari darabokból összeállított Minkowski-lemez Elképzelt sinfonia címmel jelent meg, de ott tényleg valami olyanról volt szó, ami addig önmagában nem létezett, kellett valami hangzatos titulus elfogadtatásához.
A fúga művészete azonban mint a zenetörténet egyik legmonumentálisabb vállalkozása, épp eléggé komplex, saját tartalommal bíró műegész, nem hinném, hogy még valamiféle külső támogatásra szorulna, jelen esetben, hogy még requiemmé is átlényegítse valamely propagátora. Az, hogy Bach - Mozarthoz hasonlóan - halála miatt nem tudta befejezni művét, még kevés alapot ad ilyen párhuzam megvonására.
De Ella ennél tovább is megy: egy elképzelt, Mozartnak írt Johann Christian Bach-levelet is közöl, amelyben a Bach-fiú A fúga művészete keletkezéstörténetét világítja meg. Innen tudhatjuk meg, hogy már maga a szerző is afféle gyászmisének szánta művét. Egyrészt a csembalóért, amelyet akkor már talán valóban halállal fenyegetett a pianoforte, másrészt azért az akkor már valóban hanyatló, végóráit élő zenei világért, amelyet az ő művészete fogott össze, képviselt a legmarkánsabban.
Ebből a levélből tételről tételre megtudhatjuk melyik contrapuntuctus felel meg melyik misetételnek. De pontosan innen derül ki az is, mennyivel túlnő ez a lényegében minden külső formai kötöttségtől mentes vállalkozás egy mise-kompozíció keretein, még ha itt-ott vonható is párhuzam. Christoph Wolff talán nem az abszolút igazságok birtokában lévő Bach-szakértő, de ő a h-moll misét úgy tárgyalja, mint A fúga művészete vokális ellenpárját, legyen az elég Bach-misének. (Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem mondanánk el, hogy sok valóban fontos információt is megtudhatunk a DVD-n mellékletként olvasható levélből.)
Ha Bach műve a zenén túl valami más is, akkor inkább egy tudományos, filozófiai értekezés, ahogy ezt is Wolff művéből tudhatjuk. A magasabb rendű zene éppen azokon a csodákon keresztül, amelyek a fúgában megmutatkozhatnak, azt fejezi ki, hogy tűnjék bár sokszor bármilyen tökéletlennek, rossznak, ellenségesnek is a világ, kell, hogy fölötte az isteni értelem, jóság uralkodjék, hiszen különben nem formálódhatna a puszta hangokból harmonikus és szervezett művészi alkotás annak földi lenyomataként. És ebben az értelemben inkább tekinthető Bach egyfajta végrendeletének: "Ezt hagyom rátok, hogy ezt tisztán lássátok."
A fúga művészete körül bőven akadnak ellentmondások, bizonytalanságok, melyek abból adódnak, hogy a művet végül is Philipp Emanuel Bach öntötte végső formába, így ismerjük. Ez bátorította fel Ella Pétert arra, hogy átrendezze a tételeket, a Bach kezétől fennmaradt 1745-ös, első változatra hivatkozva.
A levélből tudhatjuk meg azt is, miért a csembalót választotta Ella. (Volt Bachnak egy ennek előadására nagyon alkalmas hangszere, a pianofortét nem szeretette.) Régebben félreértésre adott okot, hogy Bach egy régebbi német hagyományt követve partitúraszerűen, szólamonként külön sorban jegyezte le a művet. Történetesen olyan kottapéldányom van, amely a partitúra alatt kétsoros zongoraletétben is közli a fúgákat. Egyetlen pillantás is elég, hogy meggyőződjünk: ha Bach nem koncertszerű, nyilvános előadásra, billentyűs virtuózoknak szánta a művét, hanem egy tudományos tétel igazolására, hozzá hasonlóan képzett zenészek számára, az áttekinthető, többsoros lejegyzés az igazán helyénvaló.
És a műegész előadási problémái alapvetően innen fakadnak. Aligha hihető, hogy Bach gondolt koncertszerű, az egész sorozatot egyvégtében felvonultató előadásra. Sokkal inkább otthoni tanulmányozásra, elmélyült elmélkedésre késztető zeneműveket alkotott, amelyeket bár egymáshoz való viszonyuk is meghatároz, előadási darabokként önmagukban, vagy néhányad magukkal is megállják helyüket. Az ilyen fajta gondolkodás egyből véget vet a sorrenddel való bármilyen átgondolt rendezkedésnek, véget vet annak a kényszernek, hogy az egyes fúgák, kánonok azért különüljenek el élesen tempóban és karakterben, hogy ne tűnjön unalmasnak egyvégtében történő előadásuk.
Ella Péter lassú tempót választ, amelyet a requiem-jelleggel indokol, és ezt meg is tartja enyhe módosulásokkal az egész műben. Ezt is megmagyarázza úgy, hogy egymás alá leírja a variált témafejeket, amelyek ezt igazolnák. De mivel? Bach műveinek előadási kérdései valóban sok esetben élesen jelentkeznek. Egyrészt ő maga nem nagyon utalt rájuk, másrészt ezek az alkotások annyira unikálisak, hogy kortársak hasonló művei sem segíthetnek esetleg bővebb információikkal, mert ilyenek nincsenek.
Az eddig leírtakból arra lehetne következtetni, hogy alapvetően ellenségesen viszonyulnék Ella Péter vállalkozásához. De végül is őt is csak zenei előadása igazolhatja. Tehát csembalót választott - egy "autentikusan" gondolkodó előadó számára egy kitűnő, gyönyörű hangzású valódi mesterhangszer valóban a legmegfelelőbbnek tűnik, az előadótól viszonylag független, kiegyenlített hangjával.
A meglehetősen lassú tempó azért is jó választás, mert így van idő figyelni a belső zenei folyamatokra, a nyugalmasan zajló tételek mindig hagynak időt a témafolyondárok követésére. Ezzel azért nehéz csak úgy összefogni egy ekkora művet. Máris nem akármilyen erényeket villant fel Ella azzal, hogy előadása ezáltal nem unalmassá válik, hanem éppen elmélkedő jellege domborodik ki. A zenei folyamatok összetartanak az egyes fúgákban és az egész sorozatban is.
Az azonos tempó is az egységesítést szolgálja leginkább. Van olyan utalás (az egyik legmarkánsabb a VI. contrapunctus franciás jellege), amely túlzásokra ragadtathat és ragadtat is egyeseket, felejtvén, hogy a franciás (túl)pontozás a méltóságteljesség kifejezése. Ella az ilyen fajta karakterizáló eszközökkel is nagyon finoman bánik, és nincsenek csembalós agogikai manírok sem, minden a legegyszerűbben folyik ki a keze alól. Ez a játék elsőre egyhangúnak tűnhet ugyan, némi megszokást igényel, de azután (mivel a hallgató figyelmét nem vonják el külsődleges zenei megoldások) egyre inkább el tudunk mélyedni a valóban fontos történésekben.
Talán nem ez az egyedüli helyes megoldás (pont azért, mert a mű annyiféle jelentést hordoz), de aki valóban magát a fúga művészetét szeretné megismerni, annak jó választás ezt a felfogást hallgatni.
Mivel mindez DVD-n jelent meg, szólni kell a képi megvalósításról is. A helyszín a gödöllői kastély színházterme. Alapjában három képelem váltja egymást. Egy: a művész csembalójával nagytotálban a színpadon, mögötte a barokkos, illuzórikusan szűkülő távlatot mutató díszletek. Kettő: keze a billentyűkön. Három: feszülten figyelő, a kottába mélyedő szigorú arca. Két órára mindez kevés, de legalább nem zavarják a lényeget fölösleges képi értelmezések. És mű és előadás van olyan érdekes, hogy akár ezeket kikapcsolva is beleáshatjuk magunkat a világ talán legtöbb tanulmányozást igénylő zeneművébe.
