!Deladap – Cigani Ruzsa + Angelo / Ecco.Chamber Audio CD 2004 / ECR011-2

UPC 804940001123

Nu roma, vagyis !DelaDap. Ez a név három fiatal muzsikust, a cseh származású Stani Vada-t, és két magyar társát, Stoika Melindát és Barkóczy Tibort takarja.

Történetük 2002-ban kezdődött, amikor már mindhárman gyakorlott zenészként éltek Ausztriában, közös érdeklődési körük a népzenék, különféle kultúrák és a modern zenében találkozott. Egy évvel később már megjelenik első kislemezük, majd 2004 októberében az első nagylemez, a Cigani Ruzsa + Angelo.

A trió nemzetközi, pontosabban vegyes nemzetiségű: az alapító tag, Stani Vada prágai születésű, a zenélésen kívül a képzőművészetben jártas. Stoika Melinda magyar származású, ám másfél évtizede Bécsben él, emellett énekel, zongorán játszik. Barkóczy Tibor is hazánk fia, ő a Liszt Ferenc Konzervatórium zongora tanszakán tanult, később ő is Bécsbe költözött. A hármas alapítója korábban az Indian Masala projektből már ismert lehet, így érthető, hogy az elektronikus hangzások sem idegenek tőle.

A !DelaDap hangzása azért jó, mert a roma zenét, a dzsesszt és a modern elektronikát, olyan arányban sikerül keverniük, hogy a végeredmény sokak számára élvezhető, szép, könnyed dalok formájában csapódjon le.

A rövid intrót követően a Chachimo vezeti be hallgatóját a roma ritmusokba, harmonikával és hegedűvel kiegészítve, megalapozva a lemez melankolikus hangulatát. Az Amaro Shavo pergő ritmusú, a dob-bőgő összhangjának köszönhetően. Az ezt kiegészítő ének és hegedű csak színesíti az összképet.

Demovast a lemez első lírai szerzeménye. Könnyen giccses ömlengéssé válhatna, ám a zenészek jól egyensúlyoznak, egy lassú, szomorkás „nu kesergőt” alkotva. A Star Najengo-ban érződik először, hogy a zenekar hogyan is keveri a különböző kultúrák zenéit, a hangulatokat. Ez a dal egyszerre filmzene és ugyanakkor egy egyszerű, instrumentális track is egyben. Az Angelo azonban cimbalmával, gitár és dob összhangjával már táncra is perdítheti közönségét.

Me kamav tu, azaz Massive Attack. Persze nem, de az alapok mégis a korai trip-hop öregeket idézik, egy kis Sade-val és Lajkó Félix-szel keverve. A Pen mange azonban már egy újabb kulturális csavart visz véghez, bizarr ám mégis jól hangzó hangszer kavalkáddal, amiben a hegedű talán kicsit sok is. A Vandorlovura komor basszus-dob-harmonika triásza viszont a hegedűszólam nélkül lenne egyhangú.

A rövid, Gi című szerzeményben nincs semmi különös, „pusztán” csak egy kellemes „nu jazz” szám. A Biav újra megtáncoltat, hála latinos ritmusainak. És végül a Cza manca. „Oh devla” mondja egy férfihang, és máris egy Kusturica-film vége főcíme jelenik meg az ember képzeletében.

Aztán a lemez lejár és máris indíthatjuk újra, mert egyszer nem lehet betelni vele.