Antoine Simon - Quatuor en forme de Sonatine / 22 Petits morceaux d'ensemble / Ewald Brass Ensemble / Hungaroton Classic Audio CD 2010 Stereo / HCD32602

UPC 5991813260222 

ASIN:  B003D8O99O 

Total Playtime / Összidő: 51'12''

Tracklist:

1 - 4.  Quartet in sonatina form, op. 23 No. 1   13:20
          [Quatuor en forme de Sonatine]
5 - 26. 22 Little pieces for ensemble, op. 26   37:46
          [22 Petits morceaux d’ensemble]
           I-VIII.: Quartets, IX-XIV: Quintets, XV-XVIII: Sextets, XIX-XXII.: Septets

• Trumpets - Levente Bako, Tamas Tarko, Richard Kresz, Antal Endre Nagy
• Horn - Andras Kovalcsik, Gyérgy Hornyak
• Trombone - Péter Magyar
• Tuba - Attila Peresztegi

ENGLISH INTRODUCTION:

French-born pianist, conductor and composer Anton Simon (Anton Yulevich Simon, 1850–1916) was, from 1871 until his death, active in Russia as conductor at the Théâtre Bouffe in Moscow, piano teacher at the music school of the Russian Philharmonic Society, superintendent of the orchestra of the Imperial Theatre, and subsequently director of Aleksandrovsky Military Academy. The backbone of his oeuvre consists of piano works (salon and character pieces, concert i), and he produced some important and successful stage works (operas: Rolla, Song of love triumphant, The fishers; ballets: The stars, Living flowers, Esmeralda) and orchestral works (Dance des bayadères, Festival orchestral overtures).

Anton Simon’s music is rarely played nowadays, and in fact, his name is remembered by stage music aficionados due to a misunderstanding. The pas de deux of The pirate was, when the ballet was once restaged, replaced by Simon’s by-then famous “ Variation de la Reine des Dryades (Souvenir de Bal)” which had originally been a dance variation on Minkus’ Don Quixote, and so the popular dance was for a long time regarded as a piece by Minkus.

In addition to the main trends in his oeuvre, Simon composed several chamber works for brass, including the four-movement Quatuor en forme de Sonatine (op. 23 No. 1) and 22 Petits morceaux d'ensemble (Op. 26) on this recording. The virtuoso, “instrumentally conceived” works were part of the abundant output of music for brass that was highly popular in Russia in the latter half of the nineteenth century. It was a unique culture multifariously connected to the traditions of Russian court horn ensembles that had Mediaeval roots and were unique in Europe.

Like everywhere, in Russia too, horns had for centuries been exclusively used as an accessory in hunting, until in 1751 one Jan Mareš, court conductor of Count Narisin, intendant of the Tsar’s Theatre, founded a court horn ensemble with differently-tuned natural horns. Each of the initial 15 and later 30–35 players played just 1 to 3 notes on his instrument made of metal or wood, straight or curved instrument with a conical end. The range of the group would have been around 4 and a half octaves, its slightly vibrating sonority reminiscent of the organ. Its popularity is marked by the fact that Tsarina Elizabeth was one of the first monarchs to establish her own horn ensemble, and shortly every aristocrat hired horn ensembles. Their programmes chiefly consisted of marches, songs, dances and character pieces. They performed mainly at festive court events, such as receptions, ceremonies and boat cruises, frequently to contribute to the success of diplomatic missions, since they usually made a profound impression on foreign guests.

During the nineteenth century this uniquely Russian-style of court music-making waned. The horn ensemble sighed its last in 1896 at the coronation of Tsar Nicholas II, after which historical turmoil confined it to oblivion. It did not die without a trace, however. Russian brass music (in the modern sense) of the nineteenth century until fin-de-siècle period and later was rooted in this tradition – and was shaped by some other favourable conditions, too. These included, for example, the tradition of sextet and septet playing, adopted from Finnish, Swedish and Norwegian military and amateur musicians after the Russian-Finnish war, and the foundation of professional ensembles (e.g. the Chamber Music Society of Saint Petersburg or the Bolshoi Brass Quartet, the Saint Petersburg military band). The expert support of Tsar Alexander III, himself an active cornet player, also gave a boost, in particular the brass evenings he held every three weeks with the participation of 50 instrumentalists.

Consisting of members of military bands and aristocrats, the amateur military brass chamber ensembles made it to the press as early as in the middle of the century (the first chamber work for brass composed in Russia was by a foreigner, Ludwig Maurer). The first professional brass quartet on the Moscow music scene was founded in 1888 by musicians from the Bolshoi Theatre. The instruments included two cornets, two horns and a trombone – and Simon composed his op. 23 Quatuor en forme de Sonatine and the first eight of the 22 pieces for an ensemble consisting of these very instruments.

The Brass quartet in sonatina form op. 23 is a regular four-movement chamber work – interestingly all its movements are in triple time. In developing the themes, the composer attached great importance to exploiting every opportunity to effectively introduce each instrument. Consequently, the vigorous, masculine cantilena alternates with signal-like types of theme. The cycle consists of a sonata-form Allegro grazioso opening movement, a lied-form, moderately slow Andante tranquillo, a witty, virtuoso scherzo (quasi presto) and, to round it off, a real speciality, an “à la Russe” Allegro moderato in 6/4: a rondo evocative of the coarse lilt and naïve serenity of Russian folk music.

While the quartet was probably performed on concert-like occasions, the movement titles of 22 Little pieces for ensemble (Op. 26, 1887) suggest they were played at open-air events. The locations are varied: parks, gardens, railway stations (travelling by train was a big thing, hence the fact that the railway stations of the holiday resorts in the vicinity of Moscow and Saint Petersburg had restaurants and ballrooms for the train trippers). Arranged in four booklets, the marches, dances and character pieces were written for different (progressively larger, from quartet to septet) ensembles in each volume.

Enikő Gyenge
English translation by Miklós Bodóczky

HUNGARIAN INFORMATION:

Antoine Simon (Anton Julevics Simon, 1850-1916) francia születésű zongoraművész, karmester és zeneszerző, aki 1871-től haláláig Oroszországban működött, mint a moszkvai Vígszínház (Théâtre Bouffe) karmestere, az Orosz Filharmóniai Társaság zeneiskolájának zongoratanára, a Cári Színház zenekarának szuperintendánsa, majd az Alekszandrovszki Katonai Akadémia igazgatója. Életművének gerincét zongoradarabjai alkotják (szalon- és karakterdarabok, zongoraverseny), de jelentősek és sikeresek voltak színpadi alkotásai (operák: Rolla, A győzedelmes szerelem éneke, A halász; balettek: A csillagok, Az életre kelt virágok, Esmeralda) és zenekari művei is (A bajadérok tánca, Zenekari ünnepi nyitányok). Zenéjét ma már csak elvétve játsszák, Antoine Simon nevét igazából egy félreértésnek köszönhetően tartja számon a színpadi muzsikában járatos közönség. A kalóz című balett "Pas de deux"-jét az egyik felújításban Simon híressé vált "Variation de la Reine des Dryades (Souvenir de Bal)" zenéjével helyettesítették, amely eredetileg Minkus Don Quixotéjának táncvariációja volt - ezért a népszerű táncot sokáig Minkus művének tekintették . Életművének fő vonulatai mellett Simon számos rézfúvós kamaraművet is komponált, mint amilyenek a felvételünkön megszólaló négytételes Quatuor en forme de Sonatine [Kvartett szonatinaformában] op. 23 No.1. és a 22 Petits morceaux d'ensemble [22 kis darab hangszeregyüttesre] op.26 darabjai. Ezekkel a virtuóz, hangszerszerű kialakítású művekkel a zeneszerző a 19. század második felében Oroszországban divatos rézfúvós zenei termést gazdagította, egy olyan sajátos kultúrát, amely több szállal kapcsolódott a középkori gyökerekkel rendelkező, Európában egyedül álló orosz udvari kürtzenekarok hagyományaihoz.

Miután a kürtöket évszázadokon át Oroszországban is elsősorban a vadászatok kellékeként használták, 1751-ben bizonyos Jan Mare¹, Narisin grófnak, a Cári Színházak intendánsának udvari karmestere megalapította az első, különféleképpen hangolt természetes kürtökből álló udvari kürtzenekart. Az eleinte 15, majd 30-35 játékos mindegyike csupán 1-3 hangot játszott a fémből vagy fából készült, egyenes vagy végén ívelt, tölcséres hangszerén. Az együttes hangterjedelme akár a 4 és fél oktávot is elérhette, telt, enyhén vibrált hangja az orgonáéra emlékeztetett. Népszerűségét mutatja, hogy Erzsébet cárnő az elsők között alapított saját kürtzenekart, és hamarosan minden valamire való főúr saját kürtösökkel muzsikáltatott. Műsorukat főleg indulók, dalok, táncok, karakterdarabok alkották. Elsősorban udvari-ceremoniális alkalmakon - fogadások, ünnepségek, hajókázások alkalmával - szólaltatták meg őket, gyakran diplomáciai tárgyalások sikerének erősítésére, hiszen a külföldi vendégekre különösen mély benyomást gyakoroltak.

A 19. század folyamán ez a jellegzetes orosz udvari zenélési forma lassan visszaszorult. Utolsó kísérletként 1896-ban, II. Miklós cár megkoronázásakor szólalt meg kürtzenekar, majd a történelem viharai méltatlanul elfeledtették az utókorral. Hatása azonban nem múlt el nyomtalanul. A modern értelemben vett orosz rézfúvós zene nagy divatja a 19. század derekától a századfordulón túlig erre a hagyományra épült, amelyhez még hozzáadódott pár érdekes kedvező körülmény. Ilyen volt például az orosz-finn háborút követően a finn-svéd-norvég katonai és amatőrzenészektől átvett szextett- és szeptettjáték tradíciója, a professzionális együttesek (pl. a szentpétervári Kamarazene Társaság, vagy a Bolsoj Rézfúvós Kvartett, a szentpétervári katonazenekar) megalakulása, de katalizáló hatású volt az aktív kornettjátékos III. Sándor cár értő támogatása és az általa háromhetenként mintegy 50 hangszeres részvételével szervezett rézfúvós estek.

Bár katonazenekarok tagjaiból és nemesekből álló amatőr rezes kamaraegyüttesekről már a század közepe tájáról származó híradásaink is vannak (az első orosz földön keletkezett kamarakompozíció szintén egy külföldi, Ludwig Maurer munkája), a moszkvai zenei életben számon tartott első professzionális rézfúvós kvartett 1888-ben alakult a Bolsoj Színház művészeiből. A hangszer-összeállítás két kornett, egy kürt és egy harsona volt, ugyanaz, mint amelyre Simon az op. 23-as Kvartett szonatina formában c. darabját, valamint a 22 kis darab közül az első nyolcat írta.

Az 1880-as években keletkezett op. 23-as kvartett (Quator en forme de sonatine) szabályos négytételes kamaradarab, érdekes módon minden tétele hármas lüktetésű. A témák kialakításánál a zeneszerző nagy súlyt fektet a hangszerek hatásos megszólalási lehetőségeinek kiaknázására: így a férfias vivőerejű kantiléna és szignálszerű tématípusok váltakoznak. Szonátaformájú Allegro grazioso nyitótétel, dalformájú, mérsékelt tempójú lassú (Andante tranquillo), szellemes, virtuóz scherzo (quasi presto) alkotják a ciklust, amelyet egy igazi különlegesség, 6/4-es Allegro moderato "orosz módra" jelzésű és az orosz népzene tenyeres-talpas lejtését, naiv derűjét idéző rondó zár le.

Ha a kvartett inkább hangversenyszerű alkalmakon hangozhatott el, a 22 kis darab hangszeregyüttesre (22 Petits morceaux d'ensemble, op. 26, 1887) tételcímei szabadtéri előadásra utalnak. A helyszínek változatosak: parkok, kertek, vasútállomások (vonatozni nagy divat volt, erre utal, hogy Moszkva és Szentpétervár vonzásában a nyaralófalvak vasútállomásain étterem és bálterem is fogadta az utazóközönséget). A négy füzetbe rendezett indulók, táncok, karakterdarabok kötetenként más-más (egyre nagyobb, a kvartettől a szeptettig) együttesekre íródtak.

Gyenge Enikő