A Nagy László Próza című dossziéjából szerkesztett könyv nemcsak eddig közöletlen írásokkal, hanem új képanyaggal is bővült. Az olvasó bepillantást nyerhet a költő életébe, indulásába, alkotóműhelyébe, találkozhat szenvedélyes és humoros oldalával, verstémáinak hátterével, megismerheti a prózában és a versben egyaránt megjelenő tartalmi jellegzetességeit, a műfajhatárok összemosódását, s mert "a világ költői igenis rokonok a humanitásban", a műfordítói munka kihívásait is érzékelheti.

Nagy László odaadással, felelősséggel "az anyanyelv édes és keserves köteléke" ihletettségében, a hagyományok, a népköltészet ösztönző erejével és lélegző elevenségével válik ma is korszerűvé. "Ha van pártatlan ítélet a költőről: az a verse." Olyan Nagy László-kép alakul, melyben az alkotó maga utasítja el az évtizedes skatulyákat: "nem tartom magam népi költőnek, sem stílus és téma szerint, sem a szó néptribuni értelmében. Egyébként ez a fogalom csak arra jó, hogy vele kategorizálni lehessen. (...) Majdnem így jártunk a nemzeti költő fogalmával is. Illene tartalmi jelentésüket ma is komolyan venni. Tisztelem azokat a költőket, akik ilyen indítékokkal (néha ilyen koloncokkal) az egyetemes költészet szintjére törnek." Alkotói hitvallásai, állásfoglalásai - hűségről, költészetről, küldetésről, hitelességről, a szabadság akarásáról - tömörek és egyben az értéktanúsítás alkalmai. Kemény metaforákkal megy a szellemi csapodárság és "az álság falai ellen". "Félszárnyú madár a költészet, ha nincs közönsége... Költészet nélkül csak félszárnyú lenne az emberiség." Prózai írásaival aranyvesszőt ad nekünk, kincseket, hogy éljünk velük.