A könyv a magyar neveléstudomány létrejöttének és fejlődésének feltárására irányuló, 1994-2003 között megvalósuló, két egymást követő OTKA-kutatáshoz kapcsolódik. Utolsó összegző kötete annak a közel egy évtizedes hazai és külföldi szakemberek bevonásával folyó kutatómunkának, amelynek eddigi eredményeit a különböző hazai és külföldi tudományos folyóiratokban megjelenő publikációk, valamint a hazai és nemzetközi tudományos konferenciákon tartott tudományos előadások mellett megjelenő Neveléstudomány-történeti tanulmányok című könyvsorozat eddig megjelenő három tanulmánykötete, továbbá egy, a magyar neveléstudomány fejlődéstörténetét elemző tudományos monográfia foglalta össze. Ezek a munkák a magyar egyetemi neveléstudomány létrejöttének folyamatait tágabb európai dimenziók keretébe ágyazottan vizsgálják. Kitekintenek a fejlődési folyamat társadalomtörténeti hátterére is, amelybe ágyazottan egyrészt létrejönnek a modern európai nemzetállamok állami közoktatási rendszerei, másrészt kialakulnak a modern kutatóegyetemek és azok tudományrendszerei. A kutatómunka a közép-európai egyetemi neveléstudomány felvilágosodás korában gyökeredző előzményeire alapozva, a nemzetközi recepciós tendenciákat középpontba állítva tesz kísérletet a magyar egyetemi neveléstudomány intézményesülési folyamatainak feltárására; 1. bemutatva annak előtörténetét az első hazai egyetemi pedagógiai tanszék 1814-ben történő megalapításától, 2. a modern tudományos pedagógia 1867 után felgyorsuló intézményesülését a 20. század harmincas éveinek végéig. Munkánk ennek a könyvsorozatnak ötödik köteteként nagyrészt ennek a kutatómunkának a 2002 és 2004 között születő újabb kutatási eredményeit tartalmazza. Az ezzel kapcsolatos tanulmányok és esszék a magyar szellemtudományos pedagógia hazai recepcióját, illetve a két világháború közötti időszak evangélikus pedagógiai törekvéseit, ezen irányzatok jelentősebb személyiségeit mutatják be (Kovács Józsefné dr. Vermes Stefánia, Mikonya György, Szabolcs Éva, Orosz Gábor). A kötet bevezető részében emellett egy jelentős hazai gyermekkor-történeti kutatás eredményeire alapozva megjelennek a magyar neveléstudomány fejlődésének a gyermekkortörténet irányába mutató, az egyetemi pedagógiai kézikönyvek gyermekfelfogását elemző tágabb dimenziói is (Pukánszky Béla). A könyv további két tanulmánya a folyamat szélesebb felsőoktatás-, illetve intézménytörténeti összefüggéseinek bemutatására vállalkozik (Kelemen Elemér, Mann Miklós). A kötet zárótanulmánya pedig, mintegy utalva a kutatás újabb irányára is, a magyar egyetemi neveléstudomány és az egyetemen kívüli pedagógia "ambivalens" kapcsolatának bemutatását tűzte ki célul. Budapest, 2004. június (A szerkesztő)