Description
A kutya éji dala 1983 / CHANT NOCTURNE DU CHIEN - GÁBOR BÓDY / VERSION RESTAURÉE / CLAVIS FILMS / Simon shandor / CNC / DVD Video
UPC 3700246907497
Playtime is 141 Minutes
REGION 2 PAL DVD
MADE IN EU
AUDIO: Hungarian / Magyar
SUBTITLES: French / Francia
Un astronome, chanteur dans un groupe punk le soir, et un prêtre arrivent dans un village de montagne en autocar. L'apparition des deux étrangers bouleverse la vie de chacun...
La vie courte de Gábor Bódy (1946-1985) a été celle d'un expérimentateur surdoué, éclaireur et touche à tout En utilisant les nouvelles techniques de l'image, « ce film d'une existence absurde >>> selon Variety, trouve son équilibre dans une désorganisation surréaliste. La présence du groupe punk Contemplateurs galopants de cadavres (VHK) - le groupe le plus original en Europe » selon Iggy Pop- renforce l'image d'une société hongroise en pleine dissolution. N'acceptant pas l'idéologie de la société socialiste, la jeunesse intellectuelle hongroise se tourne vers l'absurde et le punk.
Produit par TÁRSULÁS STÚDIÓ Réalisation GABOR BODY Scénario VILMOS CSAPLAR, GÁBOR BODY Photographie JOHANNA HEER Montage ANNA KORNIS Avec GÁBOR BODY, MARIETTA MÉHES, ATTILA GRANDPIERRE, JÁNOS DERZSI Musique LÁSZLÓ VIDOVSZKY, Contemplateurs galopants de cadavres (VHK)
- Drame
- Hongrie
- 1983-141 min
- Couleur
- PAL 16/9
- VO hongroise, Sous-titres français
- BONUS: Entretien avec Gábor Bódy + 3 courts métrages (vidéo art)
https://www.mmalexikon.hu/kategoria/film/kutya-eji-dala
A hetvenes–nyolcvanas évek fordulója a posztmodern jelenségek megszaporodását hozza az európai művészfilmben. A filmek – részben a társművészeti, azaz a zenei, képzőművészeti inspirációk megerősítése nyomán – érzékibbé és ingerlőbbé válnak; nem vallják és vállalják a „valóság” ábrázolását, helyette átfestik, stilizálják, „dekonstruálják” azt, és eközben gyakran eljátszanak a hagyománnyal, legyen szó a műfaji konvenciókról, a filmtörténeti folyamatokról, a stiláris örökség(ek)ről. A posztmodern film hívószavai a „játék(osság)”, az „eklektika”, az „irónia”, a „stílusimitáció” (pastiche), a „szövegközi idézet” (intertext). Az európai posztmodern a nyolcvanas években egyszerre foglalja magába a szofisztikáltabb, enigmatikusabb áramlatokat (angol barokk: Peter Greenaway, Derek Jarman) és a közérthetőbb irányzatokat (francia újromantika: Jean-Jacques Beineix, Luc Besson, Leos Carax). A magyar posztmodern film első hulláma, az úgynevezett új-érzékenység (de új-szubjektivizmusként, új-eklektikaként, új-szenzibilitásként, új-narrativitásként, új-festőiségként, pszeudostílusként is emlegetett) vonulata részben ezekhez csatlakozik, részben különutas: hasonlít is rájuk, el is tér tőlük.
Az új-érzékenység nyitányát az 1982-ben forgott és egy évre rá bemutatott Kutya éji dala, az egyetemes filmtörténet progresszív folyamataival pályakezdése óta szinkronban mozgó – néha azokat elegánsan meg is előző – Bódy Gábor munkája jelenti. Az irányzat rövid időn belül további öt tétellel bővül (Müller Péter Iván: Ex-kódex, 1983; Szirtes András: A Pronuma-bolyok története, 1983; Wahorn András: Jégkrémbalett, 1983; Tarr Béla: Őszi almanach, 1985; Xantus János: Eszkimó asszony fázik, 1984), amely művekben Szilágyi Ákos találó megfogalmazása szerint az a közös, „hogy nincs közösség és közösködés senkivel”. Valóban: a bevett kategóriák alkalmazhatatlanok az irányzat leírásához (ez tükröződik a megnevezését célzó szavak, jelzős szerkezetek sokféleségében is): alkotóik szakítani kívánnak – mégpedig radikálisan – minden hagyománnyal.
Másfelől a korábbi évtizedek bármely szubjektivizáló irányzatát meghaladó mértékben itatják át személyességgel a munkáikat, ezzel párhuzamosan a káoszt mutatják meg, az ellenséges világban magára maradt „én” helyzetét kommentálják. Munkáik törmelékes szerkezetét ez magyarázza: a filmforma a kollektív értékválságban elárvult, és ezért tehetetlen (esetleg – mint a Holdat csaholó kutya – artikulálatlan üvöltésre kárhoztatott) személyiség helyzetét diagnosztizálja. Nincs többé történet: a film – legalábbis az Eszkimó asszony… és talán az Őszi almanach kivételével – nem egyéb, mint történetcserepek egymásra dobált halmaza.
A Kutya éji dala cselekménye elmesélhetetlen, csak annyi bizonyos, hogy Magyarország legmagasabban fekvő településén (Mátraszentimrén) játszódik a jelenetek zöme. Ide érkezik a nyitányban a főszereplő (ál)pap (maga Bódy Gábor alakításában), hogy minden ideológiai ellentétük dacára barátságba keveredjen az egykori tanácselnökkel (Fekete András), miközben a háttérben egy punkzenész csillagász (Grandpierre Attila) filozofál a világvégéről, egy fanatikus tüzértiszt (Derzsi János) robbantásokkal kísérletezik, elhanyagolt felesége (Méhes Marietta) pedig lelép, hogy egy budapesti underground zenekarhoz verődjön. A Csaplár Vilmos novellája alapján készült filmnek nemcsak a meséje, de a formája is meglehetőst rendhagyó. 35 mm-re forgatott jelenetek keverednek benne super 8-ra vett részletekkel (a tüzértiszt kisfiának kamerázásai nyomán született felvételekkel) és videoanyagokkal (interjúkkal, koncertrészletekkel), ráadásul Bódy a képet gyakran felülfesti kísértetiesen-hidegen kék és pokolian vörös filterekkel. A forma – a képek és kompozíciók – merész eklektikáját a hangsáv elemei még nyomatékosabbá teszik: Händel Messiása és Verdi Aidája mellé alternatív rock és katonadal kerül.
A Kutya éji dala a spontaneitás és az improvizáció emlékműve – az egykorú tanúk szerint Bódy Gábor Nyugat-Berlin és Budapest között ingázva forgatta, nem egyszer „inkoherens”, zaklatott lelkiállapotban –, figyelmesebben megszemlélve mégis kivehető a szervezetlennek tetsző dramaturgiában érvényesülő következetesség, éspedig nem csupán a következetlenség következetessége. A gravitáció, a lefelé konvergálás végig markáns motívum a filmben: a „cselekmény” az ország tetejéről – Mátraszentimréről – indul, és jut egyre lejjebb, a Dunáig (Budapest), sőt aluljárókig (még a földalattiban játszódó képsorokat is látunk), továbbá a lejtőn lefelé pattogó piros labda vissza-visszatérő képe is valamiféle leépülésélményt, süllyedést, hanyatlást közvetít és tudatosít. (A motívum szomorú magánéleti konnotációiról, illetve rejtett jelentéseiről – Bódy Gábor III/III-as szerepvállalásáról és ügynökélményének a Kutya éji dalába konvertálásáról – Kovács András Bálint értekezett A film szerint a világ című kötetében.)
„Az élet a földön megszűnt, minden csak tárgy, halott” – jegyzi meg a punkzenész-csillagász; „Lehetnék én is kamikázé!” – szól az Albert Einstein Bizottság korszakos dala. Deprimáló és letaglózó üzenet, mégis van valami diszkrét bája. Talán ezért olyan vonzó ez a film. Az eklektika és a káoszdramaturgia ha formaegységet – nyilvánvalóan – nem is szül, különös és bizarr „jelentésegységet”, tartalmi konzisztenciát teremt: a haláltáncélményt ritkán sikerül ennyire érzékivé tenni, és még ritkábban ennyire impresszíven a formával eljátszva tolmácsolni egy filmben.
