A kis herceg “atyja”

“Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis herceg. Ez a kis herceg egy parányi bolygócskán lakott, olyan parányin, hogy a bolygója alig volt nagyobb nála; ezen a bolygón élt, és nagyon szerette volna, ha van egy jó barátja…” Azoknak, akik értik az életet, ez így sokkal igazabbul hangzott volna.” (részlet A kis hercegből)

1917-ben a Tengerészeti Főiskolára jelentkezett, de nem vették fel, így a Képzőművészeti Főiskola építész hallgatójaként kezdte meg felsőfokú tanulmányait. 1921-ben bevonult, a hadseregben repülős kiképzést kapott. Gyerekkori vágya teljesült ezzel: tízéves korától, amikor néhány perces repülőútra vitték, ellenállhatatlanul vonzotta a repülés, s ez a szenvedély nem csillapult élete végéig. Gyorsan jutott előre, pilóta lett az akkor francia gyarmat Marokkóban, később egy repülőezredben hadnagy Párizs mellett. 1923-ban leszerelt, s egy időre megvált a repüléstől: hivatalnokoskodott, majd gépkocsi-ügynökösködött – ez utóbbit meglehetősen sikertelenül, hiszen másfél év alatt mindössze egy teherautót tudott eladni. 1927-ben az első francia légitársaság pilótája lett a Toulouse-Dakar vonalon, majd másfél évig a marokkói Cap Juby légitámaszpont parancsnokaként próbált közvetíteni a berber felkelők és a franciák között, és elfogott pilóták életét mentette meg. Ekkor már dolgozott A déli futárgép című regényén, amely végleges formájában 1928-ban jelent meg. Egy évvel később Buenos Airesbe utazott, ahol másfél évet töltött az Aeroposta Argentina igazgatójaként. 1931-ben feleségül vette Consuelo Suncint, egy argentin újságíró özvegyét, aki – egyes kritikusok szerint – A kis herceg rózsa-szimbólumának ihletője volt. Ugyanebben az évben jelent meg az Éjszakai repülés című regénye is, amely rögtön Fémina-díjat kapott, lefordították angolra, az amerikaiak filmre vitték, Liugi Dallapiccola pedig operát komponált belőle.

1935-ben, 150 ezer frank elnyerése fejében megkísérelte megdönteni a Párizs-Saigon légi út rekordját, gépe azonban lezuhant a Líbiai-sivatagban. Saint-Exupéry és gépésze öt napig bolyongtak étlen-szomjan, mígnem egy karaván rájuk talált. Ebből az élményből született meg 1939-ben Az ember földje, amely elnyerte a Francia Akadémia Regény Nagydíját. 1936-ban Spanyolországba utazott, hogy tudósításokat írjon a polgárháborúról, s ekkor kezdte írni – befejezetlenül maradt – Citadella című művét, amely csak halála után jelent meg. “Az ember ledönti a falakat, hogy szabaddá legyen, de aztán már nem egyéb, mint lerombolt erősség, amely minden világtáj felé nyitva van. És kezdődik a szorongás, annak a tudata, hogy nem vagyunk.” (Antoine de Saint-Exupéry: Citadella)

1939-ben negyvenéves kora és repülőbalesetei ellenére felderítő pilótaként bevették a hadseregbe. Később Portugálián át kijutott az Egyesült Államokba, 1940 és 1943 között New Yorkban élt. Ebben az időszakban két írása is megjelent; az első, a Levél egy túszhoz ahhoz a negyvenmillió emberhez szólt, akik a megszállás idején is Franciaországban maradtak. A másik az először 1943. április 6-án megjelent, a század talán legkedveltebb irodalmi meséje, “a gyermekeknek és felnőtteknek” szánt A kis herceg, amelyet Saint-Exupéry maga illusztrált. 1943 márciusában ismét Észak-Afrikába ment, és – bár magát de Gaulle-ellenesnek mondta – csatlakozott a politikus vezette haderőhöz. 1944-től korára való tekintettel nem engedték repülni, parancsnokai, hogy figyelmét másfelé tereljék, még a június 6-i partraszállás titkaiba is beavatták. Saint-Exupéry mégis minden követ megmozgatott, hogy ismét repülőbe üljön, még Roosevelt elnök fia is közbenjárt érdekében. Először csak öt felszállásra kapott engedélyt, majd még hármat kiharcolt. Lightning P-38-as gépével 1944. július 31-én reggel nyolcadszor szállt fel Korzikáról, hatórányi üzemanyaggal, de többé nem tért vissza. Gépét minden valószínűség szerint lelőtték a németek. Felesége, Consuelo Vasárnapi levelek című kötetében írja: “Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (…) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (…) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni.” Halálának körülményeit a mai napig legendák övezik. 1998 októberében egy halász Marseille közelében kifogta a tengerből ezüst karkötőjét, 2000 májusában ugyanebben a térségben, Riou szigetének közelében, 100 méter mélyen a Földközi-tengerben megtalálták Saint-Exupéry gépét, a roncsot 2004 júniusában azonosították minden kétséget kizáróan. “Azt nevezem barátomnak, akit megláttam benne, aki talán mélyen elrejtőzve szendereg énjébe beágyazva, de velem szemben lassan kibontakozik belőle, mert felismert és rám mosolyog, még ha később kénytelen lesz is elárulni engem.”

“A jövő soha nem más, mint rendrakásra váró jelen. Nem előre kell látnod, hanem el kell szenvedned.” Kalandos munkája, hivatásának rajongó szeretete bőséges élményanyagot nyújtott irodalmi műveihez. Számára az írás elsősorban saját élményeinek naplószerű rögzítését jelentette, megörökítését annak a különleges, átfogó nézőpontnak, amelyet a repülés nyújtott. Repülőútjain – ahogy egy szemtanú elmondta – jegyzetfüzetét odaerősítette a combjához, ceruzája egy zsinóron lógott mellette. Regényeiben, melyek főképp önvallomások és elvont reflexiók lejegyzései, nem követi a történetre épülő hagyományos regényírói módszereket. Írásai lazán egymásba kapcsolódó meditációk, amelyek a repülés adta szabadság élményét, a bajtársiasság tisztaságát, a nehézségek leküzdésének szépségét és a másokkal szembeni felelősséget méltatják. Legnépszerűbb műve, A kis herceg 2005 júniusában bekerült A nagy könyv olvasásnépszerűsítő játék 12 legkedvesebb műve közé.

forrás: cultura.hu