A bécsi Pázmáneum, Zombori István, METEM, 2002

ISBN: 9638472758
ISSN: 12172669

Rövid leírás:

1623-ban, a részeire szakadt, török által megszállt ország sorsáért, lelki üdvéért aggódó főpap, Pázmány Péter esztergomi érsek rendelte el egy bécsi papnevelő intézet létrehozását, amely a Pázmáneum nevet kapta. Hamarosan a magyar papi utánpótlás nevelés és egyúttal a katolikus megújulás központjává lett. A II. József által elrendelt 1784-es feloszlatása és 1803-ban történt újraindítása közötti 19 évet leszámítva, töretlenül folyt az oktatás, a kiművelt egyházi emberek képzése. Ezrek és ezrek tanultak itt, akik szerzetesrendek, szemináriumok elöljárói, tudós professzorok, püspökök, érsekek lettek.
A Pázmáneum a magyar katolikus egyháztörténet kiemelkedő intézménye és a magyar kultúrtörténet kimagasló központja. A sajátos politikai körülmények már 1920-ban nagy csapást mértek rá, de igazi vesztét az 1945 után a Közép- és Kelet-Európát elárasztó szovjet hadsereg és az ezzel együtt megjelent kommunista diktatúrák kialakulása okozta. Bécs és Ausztria 1955-ben bekövetkezett "felszabadulása" ezen nem sokat változtatott, hiszen a magyar politikai rendszer és benne az önállóságától megfosztott magyar katolikus egyház helyzete változatlan maradt.
Az 1945-50 közötti egyházüldözés áldozatainak befogadása után a Pázmáneum 1956-ban kapott ismét jelentős szerepet, a forradalom menekültjeinek felkarolásával, majd 1971-75 között, amikor Mindszenty József esztergomi érsek itt élt e falak között.
Az 1989-90-es rendszerváltás után a magyar katolikus egyház ismét lehetőséget kapott, hogy belföldi és külföldi tevékenységét újraszervezve, bővítse aktivitását. De a Pázmáneum sorsa nem változott. Csak 2002-ben kerülhetett sor a magyar és osztrák egyház közti megállapodásra, amelynek eredményeként ez a fontos intézmény visszakerülhetett az esztergom-budapesti főegyházmegye - így a magyar katolikus egyház - felügyelete alá.
A kötet ezt a csaknem 400 éves történelmet és a 100 éves épületet mutatja be az olvasóknak, bőséges képanyaggal, illusztrálva a nagyközönség által nem látogatható intézmény egyházművészeti gazdagságát.